Kihallgatásra? Noxot? Nem, ez lehetetlen. És mégis! A fülem hallatára adta ki az ezredparancsnok úr az utasítást. Vigyázzban álltam, kifejezéstelen arccal, de belül nagy izgalommal vártam, mi is fog most történni. Valami miatt – ugyan nem igazán értettem, mi miatt – Noxot felelősségre fogják vonni. Magamban jót mulattam.

 Öt-tíz perc elteltével Poräx megjelent a folyosó végén, amerre előzőleg elrohant. Mögötte Nox. Amikor megláttam, hirtelen elszállt a jókedvem; úgy éreztem, mindjárt megnyílik alattam a föld. Olyan gyors menetben haladtak végig a folyosón, amilyet korábban sosem láttam kiképzőktől. Nox arcán látszott valami; a szokásos unalom eltűnt, és valami életet véltem felfedezni. Mintha hirtelen emberré vált volna. Valamiféle tettvágy, élni akarás látszott rajta; mintha azóta, amióta itt vagyunk, most először történt volna olyan dolog, ami nem hagyja teljesen hidegen. A többi szigorúság, komolyság és hasonló eddig csak álarc volt, nevelési eszköz, ami most eltűnt. Talán azért, mert először láttam Noxot szolgálaton kívül?

 Poräx egyenesen az ajtóig sietett, elrohanva mellettem. Nox lefékezett. Megállt velem szemben, felemelte a kezét, és az ujjával megfenyegetett, olyan emberien mosolyogva, mint még soha azelőtt. Poräx visszalépett, és az angyal karjára ütött, mintha nem is a felettese lenne. Megragadta a fehér kabátot, és húzta maga után Noxot! Az angyalnak visszatért az enyhe feszültség az arcára. Bementek az ezredparancsnokságra.

 Legalább egy óráig álldogálltam ott vigyázzban, közben fokozatosan elszállt a jókedvem. Mi történik ennyi ideig? Ha Noxot kihallgatják, ki van a többiek mellett? Egyáltalán van már vajon nyolc óra? Bármelyik pillanatban jöhettek értem, nem mertem ellépni a helyemről. Néha valóban nyílt is az ajtó, és ilyenkor görcsbe ugrott a gyomrom – de minden alkalommal valami ismeretlen szerváns, tanonc, esetleg angyal lépett ki rajta. Ők ügyet sem vetettek rám, gyors lépésekkel indultak a folyosón a dolguk után. Most már legalább láthattam angyalt magányosan haladni. Egyszer egy ibolyaszín szervánsruhás, hatvan év körüli férfi jelent meg az ajtóban, ő egy pillantással végigmért, aztán átment a folyosó teljes hosszán, ő nem kanyarodott el a lépcsők felé, hanem bement a folyosó túlfelén levő egyik ajtón, ami valószínűleg hálóterembe nyílt. Időközben jobb híján a környezetemet tanulmányoztam, a padló mintáin futtattam a szemem – itt, az ezredparancsnokságok előtt sárga-zöld mintázatos kövezet volt –, a folyosó végén levő ablak üvegén át néztem a szürkülő eget; életnek semmi nyoma rajta. Bent a barakkban is élettelen hangulat volt, úgy tetszett, jóval élettelenebb, mint érkezésem napján. A halálos csendben időnként egy-egy távoli visszhangos kiáltást hallottam felszállni – valamelyik angyal vagy szerváns kiabált. Egy alkalommal mintha egy női sikolyt is hallottam volna.

 Idővel a vigyázzállásom persze egyre jobban szétment, a lábaimat emelgettem, hogy ne zsibbadjanak el teljesen. Bowlel, vagy más angyaltiszt fekete ruháját úgyis rögtön felismerem, amint nyílik az ajtó. Azok a ruhák nagyon feketék voltak. Egyszer csak kilépett az ajtón egy pattanásos arcú lány. Nem indult a dolgára, megállt az ajtónyílásban, és megszólalt:

 - Porter tanonc úr.

 Egy pillantás a vállára; három, négy csík.

 - Parancs!

 - Jelenjen meg fegyelmi tárgyaláson. Utánam. - Enyhén francia akcentussal beszélt.

 Amikor beléptem Bowlel szobájába, egészen megdöbbentem. Gyorsan vert a szívem a hirtelen fordulat miatt; persze nem Nox, hanem én leszek felelősségre vonva. Gondolhattam volna. Nem tudtam, mi következik – homályosan még abban is reménykedtem, hogy talán nem is az én fegyelmi tárgyalásomat tartják -, de nem vártam, hogy ennyien lesznek a szobában. Az összes szék foglalt volt. Az elülsőkön Nox és Wawer ült, hátul pedig Poräx… és Koledö!

 Gyerekesen reménykedtem, hogy Koledö majd megvéd, ő tudja, hogy ki vagyok, hogy ez az egész egy tévedés, az elejétől kezdve, onnantól, amikor legelőször azt mondtam: „Parancs!”

 A láma rám mosolygott, és egy apró intéssel üdvözölt. Természetesen semmi jelét nem adhattam, hogy észrevettem őt. Megálltam vigyázzban a szoba közepén. A negyedikes lány becsukta mögöttem az ajtót, és megállt a sarokban. Velem szemben az asztal mögött Bowlel tornyosult - először láttam angyaltisztet ülni. A feje közel egy magasságban volt az enyémmel.

 - Porter tanonc egyes félszázad fegyelmi tárgyalásra jelentkezem, uraim.

 - A négyszázharmincharmadik évad khm… harmadik fegyelmi tárgyalását megnyitom – dörmögte Bowlel. A tárgyalás stílusa harmadfokú. Mázlista Porter. - Koledö itt kuncogott, Wawer fészkelődött egy kicsit. - Ilyenkor az efféle megjegyzések megengedhetőek egy angyaltiszt részéről.

 Eszerint a harmadfok kevésbé szigorú. Koledö rendíthetetlenül mosolygott, egyedül ő látszott teljesen nyugodtnak és felszabadultnak a szobában. Persze, ő nem tartozik bele a Telep hierarchiájába.

 - Lambert tanonc, leléphet.

 - Igenis! - hangzott mögöttem, és rájöttem, hogy a lányoknak nálunk még bőven van mit tanulniuk. Ajtócsattanás.

 - Már megvan, ki fogja újrafesteni az ajtómat - jegyezte meg fáradt hangon a tiszt úr. Nox mosolygott, Wawer a tőle megszokott módon ingatta a fejét.

 - Porter tanonc úr! Nem fogom, nem fogom önnek idehozni Lord Immanuelt - Bowlel az asztalt ütögette az ujjával -, hogy személyesen tájékoztassa arról, hogy a protektorátusa alól kivonni méltóztatott önt a Legfelsőbb Úr hárommilliárd-hatszázötmillió-háromszáznegyvenkétezer-nyolcszáztizenkettő per - és itt felvonta a szemöldökét, úgy szavalta a számokat a szemembe - száznegyvenegymilliárd-kilencvenmillió-ösztázhuszonhétezer-hétszázegyes számú utasításának négyezer-ötszáztizenegy per bé kettő pontja alapján.

 Koledö széles mosollyal bólogatott.

 - Csak hogy nehogy azt higgye, hogy mi megalapozatlanul döntünk és parancsolunk itt - tette hozzá Nox kissé fölényesen. Hátrafordult Bowlel felé. - Megmondtam neki, hogy nem tudhatja még, hogyan működik a Telep.

 Bowlel zavartalanul folytatta - bár félig-meddig Nox szavaira reagált:

 - Nem gondolja azt, Porter tanonc úr, hogy a tájékozatlansága folytán kissé nagyobb bizalmat kéne tanúsítania a feljebbvalói iránt? Nox angyal már több, mint négyezer szervánst képzett ki, de még egyikük sem jutott pokolra a bibliai parancsok megtagadása miatt!

 Poräx szélesen vigyorgott. Bowlel komolyabbra vette:

 - Ismertetem a vádat: függelemsértés első fok, szabályzat hármas pont; elöljáróval szemben tanúsított tiszteletlen magatartás első fok, szabályzat huszonkilences pont; elöljáró felhívására közölt információ valótlan másodfok, szabályzat huszonegyes pont. Van valami hozzáfűznivalója a vádakhoz, uram?

 - Igenis. Az… az elöljáróim nem bocsájtották rendelkezésemre a Szolgálati Telep szabályzatát, angyaltiszt úr.

 - Amire hivatkoztam, az a Szolgálati Telep Központi Kiképző Barakkjának szabályzata volt. Önnek nem a szabályzat, hanem az elöljárói parancsai szerint kell cselekednie. Egy: függelemsértés. Ezt magában foglalja a harmadik és a második pont. Kettő: tiszteletlen magatartás. Beismeri, hogy Nox angyal feljebbvalójával szemben tiszteletlenül viselkedett?

 - Ez attól függ; én csak…

 - Szóval nincs tisztában a tiszteletteljes viselkedés mibenlétével. Kérem hallgassa a következő párbeszédrészletet, Porter tanonc úr.

 Nox angyal, az ön feljebbvalója: Nem mehetnek. Ilyen egyszerű.

 Mire ön: De angyal úr, értse meg, meg vagyunk keresztelve, és hitbéli kötelességünk, hogy…

 Felismeri?

 - Igenis.

 - Valóban az ön szavait idéztem?

 - Igenis.

 - Ön ellentmondott a feljebbvalója egyértelmű parancsának. Beismeri?

 - Én csak azt…

 - Nox angyal azt mondta, nem mehetnek! Egyszerű tőmondat. Az ön válasza úgy kezdődik, DE.

 Valamint: Itt vannak a Telepen, és kész. Mi leszedtük magukról a keresztvizet.

 Mire ön: De nem lehet…

 Ugye valóban ezt válaszolta?

 - Igenis.

 - Ez nem meríti ki a tiszteletlen megnyilvánulást?

 - De… igenis. - Valójában nem voltam meggyőzve.

 Bowlel nem papírról olvasott, fejből idézte a mi szavainkat, méghozzá szó szerint - megismertem a délutáni „beszélgetés” részleteit.

 - Valamint: én kérdeztem: Kik voltak a társai? Ön nem felelt a kérdésemre. Én biztattam: No. Mire ön: „De azt nem mondhatom…”! Nos? „De igen! Nekem mindent!”, hívtam fel válaszadásra ismét. Ön továbbra is ellenkezett: „De nekik semmi közük”… Én ismét feltettem a kérdést: Kik? Mire ön: „Ha megbüntetik őket,,,”. Nos? Elismeri, hogy az idézett szövegek megerősítik mindhárom vádpontot?

 - A valótlan információt nem…

 - Idézem: „Ki kérdezte?” „Én.” „És még? Ki tartott magával?” „Senki.”

 - Ez azért nem így volt…

 - Nem ismeri be, hogy az ön szavait idéztem, tanonc úr?

 - Nem pontosan…

 Bowlel felemelte az ujját. Teljes sötétség lett a szobában, csupán egy halványkék négyzet jelent meg a levegőben. A négyzetben egyszer csak feltűnt néhány sötétzöld számjegy és betűkód, aztán az én arcom, körülbelül Bowlel magasságából filmezve. A kép megelevenedett és tökéletes hűséggel hangzott fel a mélybasszus kérdés:

 - És ki volt az a „kérdez-TÜK”? Ki kérdezte?

 - E… é… én.

 - És még? Ki tartott magával?

 - Sen… enki.

 Vágás.

 - Mert ugyebár ő kérdezett, és nem maga? Ő tette fel a kérdést? Hm?

 - Igenis.

 A képernyő eltűnt, a szoba ismét világos lett. Az egész felvétel mintha Bowlel szemével és fülével készült volna.

 A szemek újra rám szegeződtek a szobában. Sejtettem, mi következik most.

 Megyek bányászni.