Az angyal felvitt bennünket a termünkbe. Volt öt perc pihenőnk. Ezalatt Roseberg elmesélte Zenonnak, hogyan zajlott a kihallgatás.

 Kisebb tömeg vette körül őket. Némán, figyelmesen hallgatták Roseberget. Ott volt közöttük Collins, mellette Sword. A lány egyszer csak mondott valamit Collinsnak, félig mosolyogva. Szóval tud beszélni, csak titkolja. Hát persze, hogy tud, amiatt kapta meg a magáét kétszeresen, mindjárt az elején.

 Roseberget és Jonest Poräx várta idefent. Ő készítette elő őket a kihallgatásra. Ez volt a legrosszabb az egészben. Elküldte őket mosdani vagy háromszor. A kendővel törölgették a sarujukat, amíg teljesen tiszta nem lett. A nadrágjukat bekoszolták a szabadidő alatt. Kettejüket sorakoztatta Poräx nadrág nélkül, aztán nadrágban, megint nadrág nélkül, és a kefével dörzsölhették, sikálhatták a szárát. Több, mint egy óráig tartott az előkészület. Poräx elpróbáltatta velük, mit fognak jelenteni a kihallgatáson. Persze mindig elrontották a szöveget. Akkor feküdj, fel. Öt rontás és a hozzá tartozó húsz fekvés után megint nadrágot kefélni, mert bepiszkolódott.

 Megkönnyebbültek, mikor Poräx végre elindult velük. Levonultak az első emeletre, ahol eddig még körül sem néztünk soha. A lépcső után nem jobbra, hanem balra kanyarodtak, az épület bal szárnyába mentek. A folyosó végén itt nem voltak ablakok, ugyanúgy hálótermeket láthattak. És nem balra kanyarodtak, amerre a főfolyosó vezetett, hanem jobbra. A barakk hátuljába mentek.

 Az épület bal hátsó sarkában tanyázott az ezredparancsnokság. Szanszkrit betűs felirat a széles fehér ajtón, alatta: I. Évfolyamezred parancsnoksága. Alatta, ugyanazon az ajtón: II. Évfolyamezred parancsnoksága. Poräx sorakoztatta a két fiút a folyosón, és bement; addig ők ott álltak kint vigyázzban. Poräx aztán kijött, mögötte Bowlel.

 - Roseberg tanonc egyes félszázad, jelentem, tanítási óra közben eldobtam a füzetem.

 Ilyenkor jött volna a büntetés a Poräx által előzetesen ismertetett forgatókönyv szerint.

 - Mi? A füzetét?

 Két másodperc csend.

 - Igenis.

 - A füzetét. Miért?

 Roseberg egy nagyon gyors mozdulattal Poräxra nézett. A szervánsot kikapcsolták.

 Újabb két másodperc csend. Három. Négy.

 - Ok nélkül cselekszik, Roseberg?

 - Véletlenül, uram.

 - Véletlenül. Három napon át jelenti kihallgatáson…, jelenti, hogy… hm. Tulajdonképpen mi vitte rá, hogy dobást eredményező hevességű karmozdulatot tegyen? Mert egyébként nem eldobta, hanem elejtette. Azért pedig nem rendelik kihallgatásra, legfeljebb megfekteti Möi úr, ha rossz napja van.

 Csend.

 - Meséljen. Ráérünk.

 - F-fejbe akartam vágni vele Z… az egyik… ö… tanoncot, és kirepült a kezemből.

 - Vágni. Fejbe.

 - Igenis.

 - Jó. Jelenti öt napon át, hogy a tanterem nem harci gyakorlótér. Megértve?

 - Igenis.

 - Jones tanonc egyes félszázad jelentem, rátámadtam az egyik bajtársamra a félszázadban.

 - Két harcos, akik saját bajtársaikat öldöklik. Nem rossz. Hogyan támadt rá?

 - Izé…. nekiugrottam hátulról, mert…

 - Hátulról - Bowlel imitálni kezdte a barakk-szerte közismert Wawer-féle fejkörzést. - Egyre szebb. No és… mi oka volt arra, hogy megtámadja?

 Jones szeme Poräxra villant. A szürke szerváns összeszívta a száját, mintha soha többé nem akarna megszólalni. Jones, szerencséjére, megértette a jelzést.

 - …Semmi.

 - Semmi. Csak úgy támadgat. Hát ez nagyszerű! - Bowlel olyan hirtelen kiáltott fel, hogy a két fiú összerezzent. - Van… esetleg… még valami közlendője az esettel kapcsolatban, hogy tisztábban lássunk?

 Poräxnak megjelent egy ín a nyakán, annak jeleként, hogy megfeszítette. Mintha soha semmi áron ki nem nyitná a száját.

 - Semmi.

 - Semmi. Szóval tényleg csak úgy támadgat. A holnapi kihallgatási szünet elején kezdi meg a büntetését. Három órai elzárással fenyítem meg.

 Poräx alig észrevehetően bólogatott. Ez enyhe büntetés volt.

 - És a holnaputáni kihallgatáson szeretném, ha itt állna Roseberg mellett, és jelentené, hogy a hálóterem sem harci gyakorlótér.

 Poräx egy határozott bólintással reagált. „Szeretném”: ez természetesen parancs volt.

 Mikor a szerváns visszavitte a két fiút, szembejött velük egy nagyobb csoport elsőéves tanonc, egy angyal vezetésével. Szintén nem volt csík a vállukon. Nyilván ők is kihallgatásra mentek.

 Nox értünk jött, és levitt bennünket vacsorázni. Valami édes mártásba kevert hússzerűséget kaptunk olyan körettel, ami leginkább a morzsolt kukoricához hasonlított, csakhogy - szerintem - jobb íze volt. A Telepen valójában húst soha nem kaptunk, de ezt akkor még nem tudtam. Amit én húsnak véltem, az általában szója volt, illetve annak valamiféle változata vagy mutációja.

 Vacsora után megint öt perc pihenőt kaptunk, de az angyal szerintem hamarabb visszajött. Vártam már, mikor fogjuk visszakapni a holminkat. Könnyebb lett volna létezni, ha lett volna egy órám. Gyanítottam, hogy éppen ezért tartják vissza a dolgainkat.

  Poräxnak igaza volt: az „első” napunk volt az etalon, ennek időrendjéhez képest csak kisebb módosításokat tartalmazott az összes többié. A mindennapos rutin annyira lélekölő volt, hogy hihetetlenül szomjaztunk a kis módosítások után. Néha arra gondoltam, bárcsak ne mennénk le ebédelni, vagy vacsorázni, hanem valami mást csinálnánk; bár éhen maradnánk, de legalább nem az történne, ugyanaz, mint minden nap.

 Másnap reggel mégis beiktattak egy kis módosítást, ami azonban csak még inkább kedvünket szegte…

 Álmomban otthon jártam, és bár reggelre ébredve sem emlékeztem már arra, mit is csináltam tulajdonképpen odahaza, mégis, mikor felébredtem az angyal hangjára, nem akartam elhinni, hogy ez valóság; legszívesebben visszahátráltam volna az álom-világba. Akkor még tudtam igazán hazaálmodni magam… később már hiába mentem vissza a játékos-életembe, nem tudtam „visszacsinálni” a Telepet. Nem csak a körülmények változtak meg, hanem én magam is, annyira, hogy már álmomban sem tudtam a régi önmagam lenni. Saját anyám szavait is olyan egykedvűen vettem tudomásul álmomban, mintha valamelyik elöljáróm parancsait hallgatnám a Telepen.

 Aznap reggel azonban még az álom világa valóságos paradicsomnak tűnt, és bántam, hogy nem mehetek vissza oda – ugyanis Nox hangja keltett bennünket! Mikor felébredtem, az első, amit megláttam, Maria King arca volt. Amikor kinyitotta a szemét, az első reakciója leplezetlen volt, még nem öltötte magára a közömbösség álarcát, amelyet az első napokban magunk készítettünk el nehéz sápadtszürke fából, és ébredéstől elalvásig folyamatosan viseltünk. King is ugyanazt érezte, amit én. Ugyanúgy felháborodott, Nox hangját hallva, mint én. Mindannyian tudtuk, hogy ma Wawernek kellett volna szolgálatba lépnie! De valami miatt mégis Nox volt velünk aznap is. Még egy nap folyamatos feszültség, gondoltam, nem fogom kibírni. A legborzasztóbb az volt az egészben, hogy az embernek szó nélkül kellett elfogadnia a helyzetet, meg sem tudhatta az okát, miért kell még egy teljes napot Nox mellett túlélnie!

 A mosdóba menet azon gondolkodtam, vajon ki döntötte el, hogy ma Nox legyen velünk. Ki parancsol itt tulajdonképpen? A Mesterek? Singer azt mondta, hogy ők „tesznek a Telepre”, nem tartoznak ide. Akkor a tisztek? – Vagy talán már akkor is így gondoltam magamban: a tiszt urak? Bennük volt valami csodálatra méltó és feltétlen tiszteletet parancsoló, pusztán a megjelenésük folytán. Bowlel azt mondta: „lehet, hogy két nap múlva átvezényelnek”. Na de kik? Kik vezényelik a tiszteket?

 Azután azon gondolkodtam, milyen nap van ma. Kedden jöttem. Szerdán Waver napja, aztán Nox-csütörtök? Wawer nem kétszer vagy háromszor volt szolgálatban? Nem, az első napon csinálták azt az össze-vissza váltott szolgálatot, talán akkor volt ő is… Arra jutottam, hogy péntek van.

 Aznap délelőtt kihallgatásra rendeltek.