Megindult egy csapat a terem eleje felé.
A tegnapi csapat. Banks, Ryan, Kahn, Knight, Andrews. Banks egy takarót terített a fejére; úgy nézett ki, mint valami hernyó. Az ágynemű vége araszolva csúszott mögötte a földön, ahogy szokásos lazaságával végigsétált a termen.
Megálltak a List és Howard ágya közti részen. Ryan és Banks odamentek Fisherhez. Valamit beszélgettek vele; Fisher kicsit feszült arccal bólogatott. Banks viszonylag barátságosan magyarázott neki valamit. Ryan befejezésül kicsit megveregette Fisher karját, aztán visszamentek a többiekhez. Szétszórtan elhelyezkedtek Zenon fekhelye körül. Ismét kezdődött a szokásos akció, amit számlálhatatlanul sokszor láttam az évek folyamán. Collinssal közben előrementünk Pile ágyára. Visszanéztem Singerre. Lea ágyán ült, vele és a szőke Ironssal beszélgetett (Irons volt az a lány, akivel Collinsot együtt láttuk korábban), és úgy tett, mintha nem látna semmit abból, amit Ryanék csinálnak – sem pedig abból, hogy mi mire készülünk. Úgy gondoltam, ha ő is segítene, talán most le tudnánk állítani ezt a bandát, még mielőtt teljesen elhatalmasodnak a félszázad fölött. De Singer láthatóan nem szándékozott beavatkozni, és Collins is tétován nézegetett jobbra, a másik sor felé; nem tudta biztosan, inkább itt maradjon, vagy odamenjen Ironshoz, mintha Singerrel akarna beszélgetni.
Banks odament Zenonhoz. A többiek még mindig az ágyak közötti részen álltak. Lelökte a válláról a fehér takarót, és a karjára vetette. (Most figyeltem csak meg, hogy már a tavalyiaknak sincs fekete csík a ruhájukon - nyilván vételezéskor ugyanolyat kaptak, mint mi.) Zenon rosszat sejtett, felült, aztán még mielőtt Banks bármit mondott vagy tett volna, felállt vele szemben, nem túl közel hozzá.
- Add ide a takaród - mondta Banks.
- Minek?
Zenon furcsamód egyáltalán nem látszott idegesnek. Banks ugyan nem volt nála sokkal nagyobb, de ő is láthatta Jones esetét előző nap.
- Szükségem van egy takaróra - mondta Banks.
- Ott a tiéd - bökött a fejével Zenon Banks karja felé. - Egy nem elég? Kettő kell, vagy mi?
Ezen a ponton véltem felfedezni rajta az idegesség első jeleit.
- Csak egy - válaszolta Banks nyugodtan. - De tiszta.
Ledobta a takarót a karjáról. A társai nem néztek arra, az egy Andrews kivételével.
- Add ide a takaródat - ismételte meg a felszólítást Banks, aztán egy lépést tett Zenon felé. Közben rálépett a ledobott ágynemű szélére, fekete lábnyomot hagyva rajta.
- Na. Ezt itt hagyom neked.
- Persze. Ez tiszta kosz. Ledobtad…
- Persze, hogy mocskos! - Banks most ingerülten szólalt meg. - Múlt este végigtörölted vele a padlót! Aztán kicserélték a fekvésrendet, és nekem kell az ótvaros takaródat használni! A nagy szart.
Na és, én meg Morris lábszagú takarójában tobzódok, gondoltam.
Banks várt egy pillanatig. Aztán már sürgetően mondta:
- Na. Add ide a tiedet, az tiszta. Vagy ha nem az, keríts nekem egy takarót, amit nem húztak végig a földön.
Időt sem hagyva Zenonnak, rögtön nyúlt is az ágyon heverő takaró felé, egyetlen mozdulattal elrántotta és összegombócolva hozzányomta a csipőjéhez. Hogy miért kellett összegyűrni, azt rögtön megtudtam. Zenon egy gyors mozdulatot tett az ágyneműje felé, nyilván hogy visszaszerezze, Banks azonban hátra sem nézve eldobta azt. Kahn elkapta egyetlen ívelt macskamozdulattal. Ha Banks nem gyűri össze a takarót, az biztosan nem repül ilyen messzire.
Az egész eljárást félig-meddig még igazságosnak is találtam: kétségkívül volt alapja Banks követelésének. Persze én hasonló helyzetben egészen másképpen cselekedtem volna. Eszembe sem jutott volna sereggel vonulni a takarómat bekoszoló illető ellen, inkább megpróbálom vele megbeszélni a dolgot, nem koszoltam volna össze még sokkal jobban a már eleve túl piszkosnak nyilvánított takarót, és persze nem ilyen fölényes megvetéssel beszéltem volna a másikkal.
Akármennyi igazsága is volt Banksnek, Zenon ezt nem méltányolta. A lehető legrosszabb utat választotta: hirtelen dühében gondolkodás nélkül nekiugrott Banksnek. Az elkapta a karját, és elperdítette magától Kahnék felé. Még mielőtt Zenon teljesen visszanyerhette volna az egyensúlyát a rántás után, Ryan hatalmas erővel fejbevágta az időközben hozzá átpasszolt takaróval. Utána Andrews elkapta hátulról a két karját, és lefogta egy pillanatig; csak addig, amíg Banks a koszos takarót fel nem kapta a földről és rá nem dobta Zenon fejére.
Eaton, a szomszéd ágy tulajdonosa és O'Malley ezalatt egyszerre szánták rá magukat a közbeavatkozásra. Ezt látva én is megindultam, hogy besegítsek. Eaton Banks felé ugrott, de Knight Andrews karja alatt átnyúlva meglökte Zenont, egyenesen Eaton felé, élő tekegolyóként használva a kis tanoncot. Knight talált, ledöntötte az Eaton-bábut; Zenon és Eaton egyszerre vágódtak el. O'Malley Andrewsre támadt, de Ryan egy kaszáló rúgással egyszerűen ledöntötte a lábáról. Eaton még egyszer felugrott, ezúttal Knightot vette célba, de Ryan neki is odacsapott a tiszta takaróval, Kahn pedig egy furcsán ívelt egyenes ütéssel szájonvágta.
Mindez pár másodperc alatt történt, nekem nem is maradt időm odaérni, már félúton láthattam, hogy reménytelen a küzdelem. Kahnék otthagyták a három fiút a földön fekve, és visszamentek a terem végébe. Ryan menet közben hozzávágta Bankshez a takarót.
Később láttam, hogy Zenon a ruhakefével tisztogatta a neki otthagyott ágyneműt, ami már igen koszos volt, minthogy elég sokszor érintkezett a földdel; mikor Zenon Eatonnek ütközött, még csúszott is a kövön, egy méter hosszan feltörölve a terem padlóját.
Alighogy Banks megkaparintotta Zenon takaróját, Nox rögtön jött vissza: Fisher az ajtóban őrködve meglátta az angyalt befordulni a folyosón, tüstént visszaugrott a terembe, és cipőtalp csikordulása hallatszott. Kahnék sietősre fogták; mire Nox bejött, ők is a helyükön álltak.
Nox végignézett rajtunk. Se az ő arcáról, se Poräxéról, se Waweréről nem lehetett soha semmit leolvasni.
- Sorakozó.
Utolsónak O'Malley ért a helyére. Kicsit sántított, mert rosszul esett, mikor Ryan megrúgta. Nox megbillentette a fejét.
- Visszak… - Elharapta a parancsot. Eatonhoz fordult: - Magának mitől vérzik a szája?
A fiú alsó ajkából nagyon enyhén szivárgott a vér, de Nox messziről észrevette a néhány tizedmilliméter vastag vörös csíkot.
- Jelentem ..öö…beütöttem.
Valami lehellésszerű hangot hallottam Singer felől. Azt hittem, csak képzelődöm, de nem, beszéd volt.
- Aha… beütötte Kahn kezébe - suttogta iszonyú halkan. Same-nek szánta, de mivel elég jó hallásom volt mindig is, én is értettem minden szót.
Tudtam, mi következik. „Tanonc… Singer!”
- Vigyázzon magára. Ha tönkremegy a teste, nem kap újat - mondta Nox Eatonnek. - Na visszakozz.
O'Malley miatt visszakoztatott bennünket. Singerre nem szólt rá - nem hallotta meg?!
Újra sorakoztunk. O'Malley ezúttal sietett, láttam a fájdalmas arckifejezését, ahogy erőltette a lábát. Kicsit bicegve futott a helyére.
Amint újra a sorakozóban álltunk, megszólítottam Singert, azzal a módszerrel, amit ő használt az előbb.
- Ezt nem hallják meg az angyalok? - kérdeztem alig hallhatóan.
Úgy éreztem, túl halkra sikerült a kérdés, még talán Same sem hallotta, Singer biztosan nem. Nox a sor elejénél állt, vagy tizenöt méterre tőlem.
- Tanonc… Porter!
A légzésem is elállt egy pillanatra.
- Prancs! - mondtam.
- Lépjen ki. Feküdj. Hallottam a szentjánoskenyérport is, pedig akkor ezerötszázan tartózkodtak az ebédlőteremben; abból vagy hatszázan beszélgettek. Gondolja, hogy ha egyedül suttog a teljes csendben, azt „nem hallják meg az angyalok”? Fel. Feküdj. Fel. Hátraarc. Vissza a sorba. Hátraarc. Jobbra át! – Már meg tudtuk különböztetni a hangsúlyt, ez mindenkinek szólt. – Utánam.
