Izgalommal néztünk az elkövetkező órák elé: elterjedt a hír, hogy most kezdődik a tanítás. Nekünk Singer mondta, és továbbadtuk. Andrews is megtudta Knighttól, és elmondta másoknak.
Átvonultunk az egyik tanterembe, az első emelet jobb szárnyán. A kanyarban nyílt az ajtaja, a szomszédban másodévesek ültek. Nox a falnál sorakoztatott, aztán kiosztotta a helyeket. Egy kicsit olyan volt a terem, mint a mozi, úgy lejtettek előre a sorok. Én a harmadikban kaptam helyet. Egy sorban összesen nyolcan ültek: négyen-négyen egy-egy hosszú asztal mögött, közte kihagyás, így két részre volt osztva az egész tanterem. A sorok között is elég hely volt, hogy bárki átférjen, így eléggé könnyen lehetett közlekedni a teremben akkor is, ha telve volt. Az asztal belsejében volt egy kis rekesz, ahová lehetett pakolni; most még nem volt mit.
Egész jó társaságba kerültem: Collins és Same előttem ült, balra; a mi sorunkban a bal szélen Singer, mellette King, aztán én, jobbra tőlem Kovach. A kis Maria King mintha meg lett volna tőlünk ijedve. Segélykérő pillantásokat küldött az ismerős Taylornek, megszeppenve fordította helyes kis arcát Singer felé. Aha, gondoltam, talán azt hiszi, Singer is Kahnékkal tart, és ő itt terrornak lesz alávetve. Taylor a folyosó másik oldalán, a jobb szárny bal szélén ült, mellette Jay, Lea és a szélén Sword. Fel nem foghattam, Nox miért ültette ilyen közel Taylorhöz.
Az órák alatt nem volt velünk a felügyelő angyal, csak az első tanárt várta meg. Csendben ültünk; ha Wawer lett volna velünk, halkan lehetett volna néhány szót váltani, ő legfeljebb ránk kiabált az ilyesmiért, és akkor elhallgattunk. Nox viszont egy pisszenésért képes volt megfektetni az egész félszázadot. Az igazság az volt, hogy a két angyal közül Noxban sokkal több megértés és szeretet volt, de ezt csak világkorszakokkal később tudtam meg…
Nyílt az ajtó. Vigyázz. Nox fájdalmasan összehúzta az arcát a széktolódások csikorgó hangja miatt – ennek nem lett volna szabad hallatszania –, de már szólni sem volt ideje miatta. Minthogy az ajtó bal oldalt állt, jól láthattam, ki jött.
Egy hát. Egy fekete csuha háta látszott az ajtónyílásban, olyasmi, mint Koledöé, fölötte egy kopasz fej, két milliméteres borostával. Egy tiszt? Vele szemben, kint a folyosón valami fehér ruhát láttam, de az alak nagy részét eltakarta az új jövevény. Az új, az első tanárunk. Óriási nagy darab férfi volt, nem zömök, mint Wawer, inkább olyan, mintha valami nagyítógépbe tették volna be.
Megfordult. A szeme egészen ijesztően sötétlett, kék színe ellenére is valami fekete mélységet láttam benne, felderíthetetlenül hatalmas sötét űrt. Egy pillantással felmérte a félszázadot, Noxszal nem is törődött. Előrement a katedrára, megállt az asztalánál. Mögötte fehér tábla a falon.
Kiderült, Nox hangjának teltségét még fokozni lehet. A fekete csuhás megszólalt:
- Pihenj. - A hangja mélyebbnek tűnt, mint a „közangyaloké”.
Egy bokamozdulattal kirúgta a székét az asztal alól. Furcsán durva mozdulat volt ez egy angyaltól (ha egyáltalán tényleg az volt), inkább Poräx stílusára emlékeztetett. Egyáltalán a fekete angyal egész mozgása valahogy hasonlított Poräxéra.
- Üljenek… - mondta, de ő maga nem ült le, csak a széke helyére állt, a combjával még messzebb tolva azt.
Nox ugyanakkor elindult kifelé, egyetlen szó nélkül. A két angyal mintha tudomást sem vett volna egymásról, egy pillantást sem váltottak.
Új elöljárónk a tanári asztalból nagy köteg füzeteket vett ki, meg egy csomó vékony, rövid, fekete pálcikát. Bement a két sor közé, megállt az első padnál. Balra-jobbra négy-négy füzetet és pálcikát rakott le.
- Vegyék el, osszák el - mondta.
Aztán végigment a sorok között, szétosztotta az egész készletet. Pontosan ötven darab volt mindenből. Visszament az asztalához, és megállt az előbbi helyén.
- Írják fel a borítóra a félszázad számát és a saját nevüket.
Tanácstalanság. Halk beszélgetés. Mivel és mit írjunk.
- A félszázad a négy-száz-har-minc-harma-dik évad egyes félszázada - a számot lassan, tagoltan diktálta. - A saját nevüket nagyjából tudják.
Kis kuncogás.
- Csak nagyjából, mint arról értesültem. - Közben rám nézett.
Elhűltem. Nemcsak tud az eddig történtekről, de név szerint ismer mindenkit!
- Fantasztikusan nehéz dolog kitalálni: írni az írópálcával kell. Piros pötty van azon a végén, amelyik jelölést hagy a felületen.
Bár csak 3-4 milliméter vastag volt ez a pálcika, nem hajolt el a kezemben. Mikor tanárunk a másik oldalt nézte, lopva kipróbáltam, mekkora erőt bír ki. Teljes erőből szorítottam, de nem történt semmi; hihetetlenül kemény anyagból készült.
- Aki eltöri, az legfeljebb is a vérével fog írni - szólt a fekete csuhás, egy pillanatra megint odanézve rám. - Én Bowlel angyaltiszt vagyok. Én fogom maguknak tanítani a biológiát-anatómiát. Talán. Lehet, hogy két nap múlva átvezényelnek, ezt itt soha nem lehet tudni. Úgy volt, a negyedik órájuk lesz velem, de fegyelmi okokból előrehoztuk, kicseréltük Tawazel órájával. Mellesleg én vagyok az évfolyamezredük parancsnoka. - Aztán, miközben visszasétált a katedrára, mintegy mellékesen hozzátette: - Nálam lehet jelenteni mindenféle rendkívüli dolgot az ezredkihallgatáson. A helyettesem Nox angyal, aki egyúttal a maguk századparancsnoka.
Újabb könyvadag. A tiszt kiosztotta ezt is. Biológia album. Mikor fellapoztam, nyomtatott képeket láttam, illetve inkább olyannak tűnt az egész, mint egy fényképalbum: a képek nem pontokból álltak. Egy részük rajz, más részük fénykép, de teljesen közönséges papírnak tűnt a könyv anyaga; ez a technológiát már ismertem az előcsarnok képeiről.
Az írópálca vékony, egyenletes fekete csíkot húzott maga után, nem hagyott ki soha, és nem kenődött el. Mikor felírtam a füzet elejére a nevem, kicsit meglengettem a borítólapot, hogy száradjon, mert a tinta csillogásából úgy ítéltem, olyasmi lehet, mint a tus. Singer egy kicsit sziszegett. Odanéztem. Befejezte az írást, aztán a tenyerével elmázgálta az egészet, legalábbis én ezt hittem. Odamutatta nekem a füzetet egy kicsit megdöntve. Nem kenődött el a tinta. King egy kicsit mosolygott.
A tiszt előadást tartott nekünk a biológia alapjairól. A természet körforgása, ilyesmi. Tudtam már szinte mindent, amit mondott, de hihetetlen logikusan, jól követhetően rendszerezve adta elő az anyagot, új megvilágításba helyezve sok mindet – szavai nyomán egyszerű lett, ami eddig bonyolultnak tűnt.
Végig egy helyben állt, nem támaszkodott. Pont mint Nox. A másik érdekesség, amiben nagyon különbözött a tanítás menete az otthoni iskolától, a tábla volt. Bowlel hozzá sem ért, magától jelent meg minden rajz és felirat! Álmélkodó hangok töltötték be a termet, mikor először körvonalazódott egy ábra; úgy nézett ki, minta azt is írópálcával csinálták volna, persze vastagabb vonásokkal. Fokozatosan sötétedtek el a vonalak, míg végül megjelent a rajz, teljesen feketén.
Eltűnődtem a látottakon és az összefüggésükön. Az angyalok szemlátomást bizonyos dolgokat az akaraterejükkel tudnak irányítani. Nox a zuhanyt, Bowlel a táblát. Vajon tényleg így van, vagy valami trükkje van a dolognak? Egy gombnyomás a ruha alatt, ilyesmi… Eszembe jutott Koledö; azt mondta, a levitáció és a teleportáció csak játék volt. Erre gondolt vajon? Erre is, valószínűleg. Meg más dolgokra, amikről még nem tudunk. Vajon az angyalok tudnak teleportálni? Talán. De nem használják a képességüket, gyalog közlekednek az épületben - bár én eddig még egyetlen angyalt sem láttam, aki egyedül tartott volna valahová, tanoncok nélkül.
A következő órát Veriel angyaltiszt tartotta; egészen fiatal arca volt, vékony termete. Feleakkorának tűnt, mint Bowlel. Ő tanította nekünk a fizikát-kozmológiát. Nagyon kedélyesen magyarázgatott. Elmondta, kezdetben olyan lesz ez a tantárgy, mint az iskolai fizika, de később áttérünk majd az izgalmasabb részekre. Kozmológiából tanuljuk majd a világegyetem működésével kapcsolatos ismereteket, a tudat és a létezés viszonyát, a reinkarnáció folyamatának működését, sőt, a megvilágosodás folyamatáról és a Mesterekről is tanulni fogunk ötödévben! Ha eljutunk addig. Verieltől megtudtuk, nem mindenki megy ötödévre, még kevesebben lesznek hatodévesek. Sokan inkább hamarabb szolgálatba állnak. Veriel könnyed stílusban kezdte tanítani a részecske- és kvantummechanika alapjait, egyáltalán nem tűnt szigorúnak. A hangulat oldódásával néhányan beszéltek is egymáshoz, de Veriel minden hangosabb szónál félbeszakította a magyarázatot, és odakiabált: Csend legyen!
Az órák között öt-tíz perces szünetek voltak; nem tudtuk pontosan, mikor mennyi idő telik el, hiszen az óráját is elkobozták mindenkinek, mikor az egyenruhát kaptuk.
