Levonultunk az udvarra. Folytatódott az alapképzésünk, amit Wawer előző nap megkezdett. Tudtuk, hogy az angyalok felváltva lesznek szolgálatban, minden második napot kell Noxszal átvészelnünk. Az alapképzés tekintetében Nox nem tűnt sokkal szigorúbbnak, mint Wawer. Éppolyan fogyhatatlan türelemmel mutatta újra és újra a lépéseket, és fektette meg újra és újra a félszázadot. Egyedül a fegyelmezetlenséget torolta meg keményebben, mint a másik angyal. A díszlépés gyakorlásánál Collinssal elkezdtünk bohóckodni, és bár Nox a fejlődött alakzat elején menetelt, háttal nekünk, végül valahogy mégis észrevette a rendbontást. Collins ötletét vittem tovább, aki Michael Jackson mozgásához hasonlította a díszlépést; a lábamat a földön csúsztatva haladtam együtt a félszázaddal, magamban iszonyúan nevetve. A legjobb az volt az egészben, hogy a mögöttem lépkedő Owent is sikerült megmosolyogtatnom. Amint ő is abbahagyta a viszonylag szabályos díszlépést, Nox megállította a félszázadot. Mindhárman a szokásos fapofával álltunk, csak befelé nevettünk. Az angyal legalább tíz feküdjt vezényelt nekünk, mielőtt továbbindult a menet - szerencsére csak nekünk, mert ha az egész félszázadot fektette volna, valószínű kapunk később a többiektől. Így viszont többet használt, mint ártott: alkalmat adott, hogy felfedezzem, a fektetést fel lehet használni arra, hogy az ember „kiröhögje magát” - abban a fél másodpercben, amit hason fekve töltünk, egy kicsit ki lehet engedni a visszafojtott nevetést, minthogy arcunkat-szánkat akkor nem láthatja felettesünk.
Körülbelül egy óra után bevonultunk az épületbe, de nem a főbejáraton, hanem jobbra egy másik, kisebb kapun, ami eddig zárva volt. Egy óriási terembe jutottunk. Nox középen sorakoztatott minket, aztán csak álltunk egy helyben, Nox velünk szemben - ilyenkor senki nem mert az angyalra nézni. Vártunk valakire, aki hamarosan meg is érkezett. Ahogy néztem magam elé a semmibe, a szemem sarkából megpillantottam: piros csuhát viselt, olyant, mint a papok, csak nagyobbat és mutatósabbat, a haját leborotválták, csak ősz borosta látszott a fején… Koledö! Odakaptam a fejem, egy halk nyögés kíséretében.
- Tanonc… Porter! - csapott le rám Nox azonnal.
Nem Koledö volt az.
- Parancs!
- Feküdj. Ma, úgy látszik, nagyon sok magában az energia. Esetleg dolgozhat a konyhán, vagy valami hasonló. Este megmosdathatja… a bajtársait. Vagy felmoshatja a hálótermet. Fel.
A piros ruhás Koledö-utánzat megállt Nox mellett. Csak az öltözéke hasonlított a lámáéra, az arca nem. Mikor látta, hogy Nox „végzett” velem, beszélni kezdett:
- Én Wonn-toi vagyok. Kung-fut tanultok tőlem. - Rövid, egyszerű mondatokban beszélt, határozott, kemény hangon, jellegzetesen kínai akcentussal. - Minden század tanulja a harc és béke művészetét. Én Lord Reiteń egyik kolostorában kaptam képzést, amit átadok nektek; a Felséges Úr engedte meg, hogy az Ő művészetét tanítsuk itt.
- Tanonc… - szólított valakit unott arccal Nox. - Porter! - Engem.
- Parancs!
- Tanonc… Sword!
- Parancs!
- Menjenek be a szertárba az egyes félszázad ruháiért.
Bementünk a szertárba az egyes félszázad ruháiért. Körben faliszekrények, a bal oldaliakra számok nyomtatva. Csak az egyes volt nyitva. Kivettem a benne található ruhák felét. Majd megszakadtam alatta, olyan nehéz volt.
- Kurva nehéz - szóltam oda Swordnek. Nem válaszolt semmit; egyáltalán, úgy csinált, mintha ott se lennék.
Kivittem Noxnak a ruhákat; egy csuklórántás, hogy tegyem le elé. Aztán elindultam vissza, segíteni Swordnek. Vártam, hogy esetleg Nox utánam szól, hova megyek, de nem foglalkozott velem. Jól számítottam, Sword nem bírta egyedül a huszonöt ruhát. Talán tíz darab lehetett nála, mikor kifelé jött velem szemben. Nem nézett rám, mintha haragban lennénk, utálna, vagy ilyesmi.
Kinyalhatja a seggem, gondoltam, én aztán biztos, hogy soha semmi rosszat nem tettem neki, a „kurva nehéz” volt az első mondat, amit direktben neki címeztem, mióta itt vagyunk. De ő levegőnek néz. Na jó.
Kihoztam a többi ruhát. Nox már elkezdte sorolni a neveket:
- Elam… Fisher… Goldberg… - zengett fölöttem, ahogy letettem az angyal elé a nagy köteget, amiről még nem tudtam, hogy pontosan milyen ruha, hiszen csupa összehajtott egyenruha-szövetből állt.
Amikor a helyemre mentem, hogy ott várjam a nevem, láttam Collins kezében, mit osztanak. Angyalkabát - illetve olyan, mint Wonn-toi ruhája. Miután mind megkaptuk a sajátunkat, Nox parancsára felvettük. Az angyal jelenléte ellenére nagy derültséget okozott, amikor a félszázad tagjai egymást látták ebben az öltözetben. Úgy éreztem, mintha hirtelen én is angyal lennék - illetve most, hogy hasonló öltözetben voltam, jobban éreztem a különbséget. Collinsra néztem, magamra, aztán Noxra, és hirtelen éreztem, milyen kis mulya tanonc vagyok. Egy újonc. Megéreztem azt az erőt, ami Noxból sugárzik, sőt azt is éreztem, hogy az ő kisugárzása mennyiben tér el Poräxétól, az eddig látott ötödévesekétől, sőt a tisztekkel is össze tudtam hasonlítani. Ekkor jöttem rá, hogy a tisztekben van valami, amit önerőből lehetetlen megszerezni. Ők valamit kapnak a Mesterektől vagy az Istentől; és hasonlóan a közönséges angyalok is, akik azonban mégis emberibbek.
- Ez a vonalzójuk - szólalt meg Wonn-toi, és hirtelen csönd lett. - Ebben könnyebb lesz mozogni. Csukják össze.
Ez a ruha többek között annyiban tért el az angyalokétől, hogy össze lehetett csukni, azaz volt a derekánál belefűzve egy vastag fehér öv, és ha azt megkötötte az ember, akkor nem libegett körülötte ballonkabátként. Azt is megállapítottam, miközben összecsuktam a „vonalzót”, hogy tulajdonképpen egészen más szabása van, mint az angyalok kabátjának. Pedig elsőre ugyanolyannak tűnt…
Elkezdtünk Kung-fut tanulni. Nox a fal mellett állt, alig szólalt meg. Mintha ott sem lett volna. Egy alkalommal ki is ment, és csak tíz perc múlva jött vissza. Bennünket nézett, de most nem tartott fegyelmet. Wonn-toi tartotta az órát; kiderült, hogy szigorú hangja ellenére nem is olyan veszélyes. Egészen oldott hangulat volt, még lazább, mint a délelőtti tanórákon. Wonn-toi párokba állított minket, ki tudja, milyen elvek alapján. Én Deeppel kerültem össze. Meg kellett tanulnunk együtt mozogni, reagálni a másik minden rezdülésére. Mellettünk volt nem messze Kahn, és mikor ránéztem, egészen lenyűgözött a művészi stílus, és a pontosság, amivel mozgott. Singer volt a párja, akin szintén meglátszott, hogy már egy évig tanulta a kung-fut. Első órán nem ütöttünk, nem rúgtunk, csak lassú mozdulatokat írtunk a levegőbe. Nox a fegyelmezést Wonn-Toira hagyta, ha néha-néha megszólalt, csak segített valakinek. Magasabbra a könyökét, vagy valami hasonló.
Az óra vége felé Wonn-toi Nox közelében állt. Az angyal odaszólt Vallerienek:
- Emelje ki jobban a csuklóját.
A tanonc odafordult, nem értette, mire gondol Nox.
- Húzza hátra a kézfejét, így. - Az angyal csuklójának tökéletes bőrfelülete a kabátja hófehér szövetének ütközött. - Határozottan. Ne úgy mozogjon, mint egy nő.
- Jó volt az úgy, Vallerie - szólt közbe Wonn-toi. - Így nem megfelelő az összhatás.
- Amúgy meg eltörik a keze - mondta unottan Nox.
- Melyikünk tartja az órát? - fordult oda Wonn-toi.
- Te. - Nox felemelte a két kezét. Az egyikkel megütötte a másikat, a gyakorlatot modellezve. - Hogy lesz ez így egyenes?
- Ez részeg ütés. A levegő hátranyomja - válaszolt Wonn-toi türelmetlenül.
- Nem, ha vonalzó van rajtad. - Nox unott faarca nem változott semmit.
- Rajtam most az van - érvelt az öreg. - Nézd meg!
Kis felhördülések, ahogy ütött egyet a levegőbe. Iszonyatosan gyors mozdulat volt. Nox arcán egy kis félmosoly jelent meg, aztán visszatért a fapofa, mikor megszólalt.
- Az ütési felület nem volt egyenes.
- Dehogynem, öreg, ne akarj már megtanítani…
Nox félbeszakította:
- Nem volt egyenes; kinyomtassam neked papírra a képet?
Sejtelmem sem volt, ezen mit ért. Wonn-toi viszont egy pillanatra tétovázott, aztán azt mondta:
- Én nem vagyok angyal. De elég egyenes volt, hogy használható legyen, annak ellenére, hogy részeg ütés. Bemutassam?
- Ne - mondta Nox. - Megreped a csontod, ha teljesen kihúzod.
- Csak figyelj! - Wonn-toi megismételte az ütést, ezúttal Nox volt a célpontja.
Egyetlen hatalmas kiáltás: a félszázad minden tagja egyszerre hördült fel. Wonn-toi egyszerűen átesett az angyalon. Nox állt a helyén, Wonn-toi meg a másik oldalán feküdt, a kezére támaszkodva.
- Eltörted volna - így Nox.
- Dehogy is. Éppen azért akartam megmutatni.
- Rajtam?
- Ki máson? A tanoncokon? - Wonn-toi már guggolt. - Nem hagytad, hogy bebizonyítsam.
- Mert eltört volna rajtam, te szerencsétlen.
- Dehogy tört volna…
- Dehogynem, te, te szivacsállat.
Collins befogta a tenyerével a száját, ahogy felröhögött. Wonn-toi csak legyintett egyet minkét kezével. Felállt.
- Megkérdezzük a Felséges Urat, ha találkozunk vele.
Nox bágyadtan bólintott.
- Megkérdezheted a nagymestert is a templomban. Folytasd a képzést.
Az edzőteremhez külön árnyékszék és zuhanyzó tartozott. Edzés után volt öt percünk, hogy kihasználjuk. Ha zuhanyozni nem is, mosdani lehetett.
