A harmadik órában egy szerváns jött. Rövid neve volt, mégsem tudtam megjegyezni: Möi. Ötven év körüli, őszes hajú, kemény arcú férfi volt, vörös egyenruhában, persze csíkok és kabát nélkül. Irodalmat tanított nekünk. Ő is könyvet osztott, ez versekkel volt tele meg rövidebb novellákkal, mutatós betűkkel nyomtatva.
Abba az egyetlen nagyalakú, vastag füzetbe kellett írnunk mindent, amit Bowlel adott, tantárgytól függetlenül - ömlesztve, vagy kimért részekre tagolva, belátásunk szerint. Möi és a többi szerváns, akik később tanítottak minket, mind kézzel írtak a táblára.
Möi csak egyszer hagyta félbe a magyarázatot. Zenon és Roseberg egymás mellett ültek a negyedik sor bal oldalán. Többen is beszélgettek a teremben, de Roseberg nagyon jól szórakozott valamin, vihogtak mind ketten, és egyszer csak fejbevágta a másikat a füzetével. Zenon olyan szerencsétlen mozdulattal védte ki az ütést, hogy a füzet elrepült, és a két padsor között csattant a földön.
- Mi ez? - kérdezte rikácsolva Möi, hátrafordulva a táblától. - Tanonc… Roseberg!
- Parancs!
- Magáé az a füzet?
- Igenis!
- Vegye fel! Hozza ide!
Roseberg megállt Möi előtt, odanyújtotta a füzetet.
- Miért hajigálózunk a tanszerekkel óra közben?
Fellapozta a füzetet. Az rögtön ott vált szét, ahol koszos volt; az előbb esés közben szétnyílt, és az egyik lap földet éréskor meggyűrődött.
- Szemetet csinál a füzetéből! Pazarolja a füzetet! Szétszaggatja a füzetet! Bepiszkítja… hasz-nál-hatatlanná teszi a füzetet! - kiabálta Möi.
Hirtelen felemelte, mintha ütni akarna vele, Roseberg megrezdült; Möi azonban csak visszaadta neki.
- Je-len-ti kihallgatáson, hogy óra közben eldobta a füzetét!
Roseberg csak állt ott, egyik kezéből a másikba tette át a füzetet. Möi hirtelen megértette, Rosebergnek fogalma sincs, mit jelentett ez a parancs.
- Délután. A kihallgatásra jelentkezik! Ott jelenti! …Majd az angyal úr mondani fogja, mikor van kihallgatás. Leléphet!
Tawazel tartotta a negyedik órát, és hamarosan megtudtuk, miért cserélt vele Bowlel. Tawazel is nagydarab angyaltiszt volt, de valamivel alacsonyabb, mint Bowlel. Ő sem ült le a székre, mint ahogy Veriel sem, de Tawazel az asztalra támaszkodott az ujjaival. Matematikát tanított nekünk. Összes tanárunk közül ő tudott a legnehezebben fegyelmet tartani; vagy nem is akart. Az órája alatt lehetett halkan beszélgetni, másfelé figyelni. Néha ránkszólt:
- Fejezzük be a sutyorgást! -, de olyan határozatlan hangon tette, hogy egy percen belül újra megjelent az óráira jellemző enyhe alapzaj – ami fájdalmasan emlékeztetett a hazai tanórákra.
Végül, az ötödik óránkat egy angyal tartotta, de nem tiszt volt. Meglepődtem, mikor megláttam a fehér kabátot, először azt hittem, nem tanítani jött. Már megijedtem, kapunk még egy angyalt; eszembe sem jutott, hogy tulajdonképpen jól járnánk, hiszen annál kevesebbet lennénk Noxszal.
Ő szanszkrit nyelvet tanított nekünk. Az összes tanárunk közül egyedül ő törődött azzal, mit írunk a füzetbe, ment végig a sorok között, nézte, kinek hogyan sikerülnek a szanszkrit írásjelek. Szépen senkinek; kivéve Ryant, Kahnt, meg Singert. Ez az angyal is kézzel rajzolta a betűket a táblára. Megállapítottam, ezek szerint csak a tisztek tudnak rá írni az „akaraterejükkel”.
Az óra végén Nox jött értünk. Belépett a terembe, a szanszkrit-tanár Luxat hamar abbahagyta a magyarázatát, és kiment. Ő is mintha furcsán tartozkodó lett volna Nox-szal, egyszerűen elment mellette az érdeklődés legkisebb jele nélkül.
- Vigyázz. Pihenj. Leülni. Táskával a kézben sorakozó a folyosón.
Táskával? Eltartott egynéhány másodpercig, mire rájöttünk, miféle táskáról beszél Nox. Persze nekem könnyű dolgom volt, leshettem Singerről, aki az ajtóhoz is közel ült, így elsőként állt meg odakint a sorakozót elkezdve. Az asztal belsejében a rekeszt valójában dupla fallal látták el, és a belsőt egyben ki lehetett venni, mint egy táskát; ekkor láthatóvá vált a mögötte lévő műanyag lap. Ezt a táskát még be is lehetett csukni. Ily módon könnyen tudtuk összes tanszerünket oda-vissza szállítani a hálóterem és a tanterem között.
Pillanatok múlva ott álltunk a fal előtt sorban, egymás mellett. Nox felvitt bennünket a hálóterembe, lerakatta a táskákat. Kezet mosni. Sorakozó.
Odaállt Grigg elé.
- Mutassa a kezét. Mi ez? …Sötétebb, mint Poräx arca!
Kis vihogás. Nox odalépett a kövérkés Wilsonhoz.
- Mutassa… Mi ez? Na nem. Nem. Vissza az egész banda kezet mosni.
Szerencsére az angyal többször nem küldött vissza minket. Végre levonulhattunk ebédelni.
Evés után Nox felhozott minket, vissza a hálóterembe.
- Tanuljanak - rendelkezett, és kilépett az ajtón.
Persze eszünk ágában sem lett volna tanulni, én is rögtön elindultam Singer ágya felé, mert kérdezősködni akartam tőle a rengeteg új, ismeretlen dologgal kapcsolatban. Nox feje azonban pillanatok múlva újra megjelent az ajtóban, szokás szerint hátradöntve.
- Látom, többen távolvasással kísérleteznek. Sőt.
Teljes csend lett. Már mindenki a helyén állt; Nox pedig belépett függőlegesen. A kabátja vége mindig méltóságteljesen meglebbent, mikor megállt egy helyben.
- Sőt, a legtöbben becsukott füzetből és könyvekből fognak tanulni. Hát ez érdekes. Feküdj. Tanonc… Young!
- Parancs! - kiáltott Young, felpattanva a földről. Ő Singerrel szemben volt, kettővel beljebb Swordtől.
- Feküdj! - szólt rá az angyal. - Mondja csak, hogyan akart tanulni, ha egyszer be volt csukva az összes könyve?
Semmi válasz.
- Azt mondtam, hogy tanuljanak!? …Igen?
- Igenis - válaszolt Young fekve.
- És maga tanult?
Young az angyal felé nézett fektében, de nem válaszolt.
- Feleljen a kérdésemre! Tanult, mikor beléptem, vagy nem?
- Nem.
- Nem. Félszázad fel! …Bal lábat felemelni!
Mikalsen a hirtelen mozdulattól elvesztette az egyensúlyát. Persze nem esett el, de egy kicsit billegett, kétszer is letette újra a lábát, mire meg tudott állni.
- Tanonc… Mikalsen.
King halkan suttogta nekem jobbról:
- Seggarcú szivacsállat…
Ma délelőtt a szünetekben ő is eltanulta tőlünk ezt a kifejezést, mert Collinssal elég gyakran használtuk.
- …Nem tud megállni a lábán.
Szólni akartam Kingnek, hogy ne suttogjon, mert akármilyen halkan beszél, Nox meghallja; de nem szólalhattam meg, ugyanezen ok miatt.
- Prancs! - Mikalsen felemelte a kezét, ettől persze megint imbolyogni kezdett.
- Ide.
- Tanonc… King! - Parancs! - Ide!
King futott Mikalsen mellé, az angyal elé. Csak meghallotta Nox, gondoltam.
- Hátra arc! A terem végébe! Futólépés!
Mikor lefutották az ötven métert, Nox zengő hangja úgy vágódott utánuk, mint az ostor:
- Visszakozz!
Még háromszor futtatta őket ide-oda, közben mi féllábon álltunk.
- Lelép! …Vigyá! Tanuljanak. Tovább!
Nox megállt az ajtó előtt, és vigyázott ránk. Lehetett az ágyakon ülni, feküdni, de egy szót sem szólhatott senki. Tanulnunk kellett, több, mint két órán át! Nox ezt az időt teljesen mozdulatlanul állta végig, csak a szeme járt ide-oda. Háromszor szólalt meg. Először egy óra után:
- Jelentkezik, akinek ki kell mennie.
Később, talán tíz perc múlva:
- Tanonc… Hills!
- Parancs! - Hills felugrott.
- Kihallgatás előtt jelentkezik nálam! Tovább!
Aztán egy órával később:
- Tanonc… O'Malley!
- Parancs!
- Jelentkezik nálam a kihallgatás előtt. Tváb.
Nem tudom, miért szólt rájuk, valószínuleg megszólaltak, vagy hasonló vétséget követtek el. Hills esetében ez még érthető volt, hiszen vagy húsz méterre feküdt az ajtótól, azonban O'Malley őrültséget csinált: az ő ágya harmadik volt Nox felől.
A tanulási idő nagy részét olvasással töltöttem, először átnéztem mindent, amit aznap a füzetbe írtam, aztán a szöveggyűjteményben kutattam érdekesebb versek után. Ez volt az egyetlen könyv a kezem ügyében, ráadásul ezt teljesen legálisan olvashattam. Végül azonban eluntam a szöveggyűjteményt is, és jobb híján azzal ütöttem agyon az időt, hogy a szanszkrit írásjeleket próbálgattam. Különféle szavakat próbáltam leírni, kevés sikerrel, mivel a szanszkrit nyelv egészen más hangokból áll. Mellettem Maria King az anatómia albumát nézegette, a bal oldalamon pedig Yards valami rajzot firkált a füzete hátuljába.
Egyszer csak Nox vigyázzt vezényelt.
- Pihenő - mondta aztán.
Néhányan egy pillanatra félreértették, és pihenjt kezdtek csinálni, de aztán észbekaptak. Nox ezzel nem törődött, egyszerűen kilépett a teremből, magunkra hagyva minket. Ryan és Banks a terem végében visszahasaltak az ágyukra, és néhány szót beszéltek egymással William ágya fölött; nem hallottam, mit. Singer is követte a példájukat a másik két tavalyival együtt. Erre aztán már lazultunk, többen beszélgetni kezdtek. Fisher odalopakodottaz ajtóhoz, kinézett.
- Semmi - mondta egyszerűen Antler és O'Malley felé.
Lassan felfogtuk, most pihenő van, lehet járni-kelni a teremben, beszélgetni, kimenni az árnyékszékre, miegymás.
