- Amikor azt mondom, hogy tovább, akkor oszolj és mindenki vegyen magához mindent, amije csak volt. Úgy álljon ide vissza, ahogy érkezett. ..Tovább!
Huszonhét másodperc múlva voltunk kész.
- Huszonhét alatt oda-vissza. Alakul. - Poräx újra végignézett rajtunk, és hátra lépett egyet. - Férfiak kilépni!
Egy lépést tettünk harminchatan. Tizennégy lány volt. Poräx odalépett Zenonhoz.
- Te talán férfi vagy?
A kis Zenon riadtan nézett rá.
- Na? Férfi vagy, vagy nem vagy férfi?
- Fiú vagyok, szóval...
- Kitérő válasz. Minek léptél ki?
- Hát mert arra gondoltam...
- Itt nem kell dumálni. A lényeget mondja mindenki. Azt mondtam, hogy a férfiak lépjenek ki. Erre kiléptél. Akkor férfi vagy, nem?
- I...Igenis.
- Na, hiszem, ha látom.
Enyhe derültség. Nem tudtunk még uralkodni magunkon.
- Szóval, férfiak, jobbra át! Indulás kifelé, alakzatot tartva, odakint sorakozni.
Libasorban ügettünk ki. Alakzatot tartottunk. Odakint sorakoztunk. Jobbra tőlem Collins, kezemben a bőröndömet szorongattam idétlenül, legszívesebben elhajítottam volna.
Poräx jött utánunk. Amikor mellénk ért, kiadta az újabb parancsot: levonulni. A lépcsőn lefele menet találkoztunk egy másik félszázaddal, másodévesek voltak, felfelé jöttek. Néhányak arcán csodálkozást láttam. Poräxot nézték lopva, azt furcsállhatták, hogyhogy ő vezet egy félszázadot, ami ráadásul hiányos.
Délelőtt már hallottam egyet-mást Poräxról.
Első napunk estéjén végül otthagyott bennünket. Már-már kicsit csalódottak voltunk, elfelejtettük neki, hogy ő is megfektette a csapatot - inkább Sword számlájára írtuk, mint Poräxéra. Komolyan pipa voltam Swordre, mert az utolsó hülyesége minden képzeletet felülmúlt, de amikor szóba hoztam Collinsnak, csak a fejét billegtette, a vállát vonogatta.
- Ja, ja. Hm.
Bár már sokak összeismerkedtek, és nem voltunk úgy megilletődve, mint kezdetben, mégsem volt hangzavar. Magunktól is csöndben tudtunk maradni; túlságosan féltünk, hogy Nox bejön. Lezuhanyoztunk, fogat mostunk felügyelet nélkül. Okulva az előző estéből, amikor én még otthon aludtam - és másnap iskolába mentem (jó ég, mintha egy hónap telt volna el!), most a fiúk nem voltak udvariasak. Bevonultak a zuhanyzóba, de nem egyszerre, hanem kinek mikor kedve volt. Arany élet volt ez, de nem tudtuk kiélvezni; fogalmunk sem volt, milyen jó dolgunk van. Az ajtó előtt Antler állt őrt vigyorogva, nehogy betévedjen egy lány. Kovachtól még egy napszemüveget is kapott kölcsön, hogy úgy nézzen ki, mint egy biztonsági őr. Röhögött rajta mindenki, aki meglátta. Amíg Antler zuhanyzott, Kovach strázsált. Baromkodtunk össze-vissza, lazsáltunk - de még így is fél óra alatt elkészült mindenki. Előző nap az itt levő néhány fiú egy teljes órát várt a lányokra, pedig akkor még csak heten voltak. Végül úgy robbantották ki őket a zuhanyzóból, hogy berontással fenyegetőztek. Odabent a nyurga, erős Brown és Deep tartották az ajtót; persze a fiúk benyomhatták volna, de óvakodtak balhét csinálni az új, ismeretlen körülmények között.
Egy fél órával fürdés után, amint ment le a nap, Poräx megjelent. Nem sokat akadékoskodott a fegyelem miatt, csak néhány mondatot mondott, mielőtt eloltotta a lámpát és kiment:
- Szép a pizsamád, Zenon. - Nevetés. - Feküdjetek le. Mindenki az ágyba. ...A sajátjába! - Vihogás. - Holnap lesz az első napotok. William, fejenállást abbahagyni. Mindenki bevonult, már nem jönnek többen; nem is férnének, teljes a létszámotok. Akiknek ez az első éjszakájuk: ne hugyozzatok be, ha kérhetem. - Derültség. - Mindenki fekszik? Jóéjtpuszi nincs. ...Hiányzik az alvóállatod, Porter? Aludj magaddal. – Röhögés, kattant a villany.
Nem tudtam aludni. Persze nem „az alvóállatom” hiányzott - az otthonom talán, a jól ismert világ, amit hátrahagytam. Vajon beszélt már Koledö a szüleimmel? Biztosan, különben már az FBI-val kerestetnének, anyámat ismerve. Koledö is hiányzott; nem is mondta, hogy nem lesz itt érkezésnél. De utólag végiggondolva, az ügyeletes úgy mondta ki Koledö nevét, mintha ismerné személyesen. Vajon milyen kapcsolata van a lámának a Telep fenntartóival? ...Egyáltalán kik a Telep fenntartói? Az angyalok? Vagy ők is csak parancsokat teljesítenek vak fegyelemmel, mint a tanoncok?
Hihetetlen, hogy még csak egy nap telt el. Hogyan fogok itt egy évet eltölteni?
Ennyi idő meghaladta a felfogóképességemet. Egy év a Telepen többnek tűnt előretekintve, mint az egész eddigi életem. Utólag visszatekintve úgy becsültem, körülbelül harmincad sebességgel telt az idő - bár az efajta összehasonlításhoz nem volt semmilyen objektív vagy éppen mérhető alapom.
Reggel arra ébredtem, hogy Collins ütögeti a vállamat.
- Felkelni! Mi van veled, izé, David? Ébredj már!
A terem szaga rögtön az ébredés pillanatában tudatta velem, hol vagyok: a Szolgálati Telepen. Ez a valóság. Nincs visszaút.
Lassan felkeltem. Egy termetes, göndör hajú angyal állt az ajtóban, türelmesen nézte, ahogy ébredezünk. Collins halkan megszólalt:
- Itt észnél kell lenni, öregem. Annyi az ébresztő, hogy bejön egy angyal, és aszongya „felébredni”. Én fel is ébredtem. De még háromszor el kellett ismételnie, mire a többiek is kelni kezdtek. Öt perc múlva felöltözve, beágyazva sorakozó. Pattanjunk!
És pattantunk. Én alsónadrágban aludtam. Magamra vettem a tegnapi ruháimat. Voltak még páran Zenonon kívül, akik tényleg pizsamában aludtak (a hülyék!), ők a takaró alatt szerencsétlenkedtek az átöltözéssel. Az angyal meg sem moccant; öt percet adott, a mi dolgunk, hogyan használjuk ki. Az idő leteltével negyvenhatan álltunk a sorban; négyen nem voltak készen, mind lányok. Köztük volt Sword is. Kapkodtak, hogy ne kelljen rájuk várni, de ettől csak még ügyetlenebbek és lassabbak lettek.
- Öt huszonkettő. Gratulálok - szólt nyugodt hangon az angyal, és középre sétált a sor előtt. - Most biztosan arra gondolnak, hogy mi az a huszonkét másodperc. Semmiség, igaz? Kívánom, sose tudják meg, mennyi sok idő is az. Például, ha zárótűzben kell kibírni, huszonkét másodperc akár több is lehet, mint egy óra. Szóval én itt órákig várok magukra, és aztán állnak itt nekem elégedett arccal. Igaz, miss Sword?
Sword elpirult egy kicsit. Bosszantotta, hogy megint őt macerálják; nem tudta még, hogyan működik itt a fegyelmezési recept. Nekem inkább az ragadta meg a figyelmem, milyen részletesen tájékoztatják egymást az idomításunkra kijelölt személyek. Visszaemlékeztem, hogy előző nap Ottawa Davidizéként szólított meg engem, holott akkor nem volt jelen, mikor én oly szerencsétlenül bemutatkoztam Noxnak.
- Kügy.
A legtöbben nem értettük a parancsot, a régi tanoncokat követtük. Hasra vágódtak.
- Fö. Fekü. ...Egy, kettő, három, négy, öt...
Az angyal számolta a másodperceket. Meg akarta nekünk mutatni, „mennyi sok idő is” az a huszonkét másodperc.
Fektemben megláttam, hogy Same karján van óra. Néztem, ahogy ugrálnak a másodpercek. Az angyal döbbenetes pontossággal követte. Ekkor fogtam csak fel, hogy Poräxnál sem volt óra. Honnan tudják, pontosan hány másodperc alatt sorakozunk?
Mintha óra lenne a fejébe építve, az angyal gépiesen, tévedhetetlenül számolt:
- Tizenkile. Húsz. Huszone. Szonkettő. Föl. Vigyázz. Fekü.
Visszasétált a terem elejébe.
- Gyáz.
Elindult az ágyak előtt, ellenőrizte őket. Dobálta le a párnákat, majdnem mindegyikről. Aztán vissza a második sor mentén; ott se sokan menekültek meg. Végül megállt az ajtónál.
- Akinek levettem a párnáját, az szétdobja az ágyneműjét, aztán újra összehajtja. Tovább.
Indultunk az ágyakhoz az öregek mintájára. Hét kivételével mindenkinek újra kellett csinálnia. Az öt öreg, Sword és Queen csak álldogáltak, nekik rendben találta az angyal az ágyukat.
- Sorakozó.
Volt, aki még nem fejezte be az ágyazást; most az is félbehagyta. Az angyal újra végigment. Dobálta le a párnákat. Közben mintha hallottam volna, hogy Sword súgott valamit Owennek; nem voltam benne biztos, bár csak két méterre voltak.
- Kügy - jegyezte meg mellékesen az angyal a terem túlvégében. Nekem könnyű dolgom volt, a tavalyi Singer ott állt Same mellett, Swordtől jobbra. Őt utánozva elsők között zuhantam hasra. Elámultam a gondolatra, milyen éles hallása van az angyalnak.
