Nox ezután kivonult velünk a szabadba. Átmentünk az udvaron, azután a fűben meneteltünk, gyakorolva frissen szerzett tudásunkat. Körülbelül egy kilométer távolság volt a barakk és a sportpályák között. Áthaladtunk keresztben egy sárga kavicsos úton, és egy óriási dimbes-dombos füves területre értünk. Balra egy nagy focipálya, velünk szemben rengeteg ping-pong asztal, körülöttük padok. A ping-pong volt a legnépszerűbb játék a Telepen, a helyi „nemzeti sport”. A pályán néhány tanonc futballozott, az asztaloknál negyedévesek játszottak. Nox odavezetett minket a lebetonozott négyszög széléhez, amin az asztalok álltak, aztán sorakoztatott.
- Ilyenkor van az igazi pihenőidő. Lehet sétálni, állni, ülni, feküdni, fejenállni, hasontérdelni, hátonkönyökölni, akármi. - Ez furcsa volt Nox szájából. Ő ritkán viccelt így. - Vagy játszani. - Fejével az asztalok felé mutatott. - És egyáltalán. Levegőhöz jutni.
Ez találó megfogalmazás volt! Tényleg ilyenkor jutottunk „levegőhöz”, ezalatt a két órás szabadság alatt - kivéve azok, akiket galád módon kihallgatásra rendeltek, őket még e kevés igazi pihenés nagy részétől is megfosztották.
Hirtelen eszembe ötlött a kérdés, mennyi ideje is vagyok a Telepen. Mikor számolni kezdtem, nem akartam hinni a saját emlékezetemnek. Körülbelül negyvennyolc órája! A szüleimet mintha már két hónapja nem láttam volna. Döbbenten vettem tudomásul, hogy már az arcukra sem emlékszem olyan élesen, mint amikor nap mint nap láttam őket, annak idején - annak idején? Az két napja volt!
Kahn és Banks az oszolj után azonnal indult ping-pongozni. A tanoncok először egymáshoz mentek oda, kisebb csoportokba gyűltek, aztán elindultak minden irányba. A félszázad nagy része szétszéledt. Néhányan maradtunk ping-pongozni, én is. Nox maga is elindult az asztalokhoz, odaérve leült egy padra és nézte, ahogy a tavalyi fiúk játszanak.
Ahogy ránéztem az angyalra, hirtelen olyan emberinek tűnt. Semmi félelmeteset, semmi földöntúlit nem láttam benne most, csak egy fehér kabátos férfit, mint a legelső itt töltött óráim alatt. Azonban most méginkább emberinek éreztem. Gondolkodóba ejtett; talán fáradtnak látszik? Vagy az arca…? Csodálkozva vizsgáltam, mitől lett hirtelen olyan emberszerű.
Mikor rájöttem a válaszra, még jobban elképedtem. Nox ül.
Ül egy padon, és a karjait széttárva a támlán nyugtatja. Mellette Morris és Nicol, mintha egyenrangúak lennének. Nox néha odaszól nekik valamit – kommentálja a játékot, de semmi "parancs!", semmi "tanonc…", ilyenkor nem érezteti a hatalmát.
Ez hát a pihenő.
Judy Deep odalépett hozzám, és kapcsolatteremtés gyanánt egy köríves ütést mímelt. Mosolygott.
- David. - A lányok jobban ragaszkodtak a keresztnevekhez, még két nap után is. - Láttam ám délben, hogy elindultál segíteni Johnéknak.
- M. Mhm.
- Rendes voltál. De nem hiszem, hogy elbírtál volna velük, egy év előnyük van.
- Majd izé, behozzuk. Nekik is elölről kellett kezdeni. Év végére…
- Addigra megerősödnek. Teljesen átveszik a hatalmat.
Vállat vontam.
- Az igazi hatalom úgyis Noxé. És tőle aztán nem veszik át soha.
- Nem akarsz játszani?
- De, majd kicsit később.
- Addig Andreával játszok, oké?
- Jó - feleltem, megint vállat vonva.
Még mindig Noxon gondolkodtam. Övé a Hatalom. Újra meg újra felidéztem a csodát, ahogy Wonn-toi keresztülesett rajta. Mintha ott se lett volna. Mintha hologram lett volna. Egy vetítmény. Noxé a hatalom? Nox egy vetítmény…? Lassan, át sem gondolva, mit teszek, elindultam az angyal felé.
A padja körül öten álltak. Elférek én ott hatodiknak. Mögötte. A kíváncsiság úgy hatott, mint egy mágnes; Nox vas volt a mezőben. Tudnom kellett… Nem is tudom, pontosan mire számítottam.
Megálltam az angyal mögött. Fekete haj a fehér kabát fölött. Nicol éppen valami tréfát fejezett be:
- …És akkor átesne az asztalon, bumm! - Körben nevetés. Látom, vagy csak látni vélem hátulról, hogy Nox is mosolyog kicsit, de a szemét nem veszi le az asztalról, nem néz Nicolra, sem senki másra. (Nicolt nagyon elcsúfították a három centis kopasztással. Sokkal szebb volt hosszú hajjal!) És főleg, nem érint meg senkit…
Talán észre sem vett. Semmi jelét nem adja. Mellettem Kovach, mellette Same. Csak egy mozdulat. Aztán felőlem az ég is leszakadhat. Tudnom kell!
Kinyújtottam a kezem. Lassan. Senki nem vette észre. Már ott volt az ujjam vége. Ott, ahol Nox. És még mindig semmi. Elértem. És nem érzek semmit.
Továbbindult a kezem. És egyszer csak meleget érzett az ujjam. Meleg szövet.
Nox kabátja. Az angyal hátrafordult az apró érintéstől, felnézett rám. A kezem a támlán, a háta mögött. Véletlen volt…
Visszafordult.
Hülye segg!! Hiszen Nox MOSDATTA Swordöt! – Legszívesebben saját fejemmel ping-pongoztam volna.
Egy óra elteltével Nox sorakoztatta a félszázadot. Éppen Deeppel játszottunk. Ő valahogy nem úgy viselkedett, mint a többi lány; nem értettem, mi a különbség, de furcsa volt. Olyan közvetlen volt velem, mint a fiúk.
Nox visszaváltozott. Semmi jele az elmúlt órának; szinte el sem hittem, hogy az előbb még egy padon ült. És viccelt is? Kizárt. Az nem Nox volt. Nox itt van velem szemben, pont az én orrom előtt állt meg. (Hiába, a sorakozó közepén állok…) Az arca kemény és kielemezhetetlen.
- Kihallgatás. Ha valaki az ezredparancsoksággal közölni akar valamit, azt itt teheti meg. Lépjen ki, aki kihallgatásra jelentkezik. Fegyelmi vétség miatt Roseberg… és Jones. Ugyebár? - A két tanonc kilépett. O'Malley feltette a kezét. Nox intett, hogy menjen oda hozzá.
- Még valakinek jelentkeznie kell!
Hills feltette a kezét. Nox a fejével intett.
- A többiek oszolj. Mehetnek vissza pihenőre.
Nox valamit parancsolt a kiléptetett tanoncoknak, már nem hallottam, mit. Jones és Roseberg elindultak a barakk felé. Később láttam, hogy O'Malley és Hills a focipálya körül futnak.
Az angyal visszaült a padra. Öten voltunk körülötte. Deep jött felém.
- David! - szólt, de én rögtön felemeltem az ujjam, hogy várjon egy kicsit. Gyűjtöttem a bátorságom, aztán megszólaltam.
- Angyal úr.
A többiek rám néztek, kíváncsian. Az alapszabály az, hogy csak az beszél, akit kérdeztek. Itt ez persze nem érvényesült szigorúan, de Nox kezdeményezése nélkül csönd volt, csak az ő szavaira reagálva viccelődtek, és főleg nem közvetlenül az angyalnak címezték, amit mondtak, inkább a többieknek. Noxhoz nem beszéltünk, legfeljebb válaszoltunk neki.
A kérdezett meg sem mozdult, továbbra is az asztalokat nézve szólalt meg:
- He. …Porterben ma nagyon túlteng az energia. Legalább tiszta lesz az a folyosó. - Én nem láttam az arcát, de a többiek igen, úgyhogy nevettek. Úgy álltam, hogy én is lássam hátulról a profilját, de valahogy nem vitt rá a lélek, hogy újra megszólaljak.
Csend volt.
- Na mi van? - kérdezte Nox végül. Szóval beszéljek.
- Ismeri Koledö Láma méltóságos urat?
Egyszer már kérdeztem tőle valamit; még az elején, azt, hogy „mi van”. Aztán eszembe jutott Singer intése is: nem kellett volna a „méltóságos úr”.
- Hmmm. - Nox mosolygott, a fejét ingatta, úgy, ahogy Wawer szokott bohóckodni, mielőtt megfekteti a félszázadot. - Azt hiszi, én vagyok az újonc. Nem én, maga az. Koledö a Telepnek dolgozik, de nagyon silány munkaerő. Képes volt, és besorozta magát. - Vihogás a pad körül.
- Mikor bejöttem a Telepre, nem volt ott a Belépőn. Egy szó nélkül otthagyott.
Vártam. Nox nem válaszolt semmit.
- Legalább miért nem szólt? Vagy miért nem jött velem?
- Óh, hát be kellett volna pelenkázni? Szegény! …akar Hillsékkel futni?
- Öööh…
- Minek kellett volna magának Koledö?
- Hát, csak elbúcsúzni, vagy… el is tévedhettem volna nélküle! Véletlenül…
- Véletlenül! - Nox megint a fejét lengette. - Szóval Porter tanonc csak véletlenül talált ide közénk! Hát, meg is látszik… - Kuncogás. Az angyal most egy másik asztal felé nézett. Komolyan folytatta: - Nem. Ez a Telep egyáltalán nem úgy működik, ahogy maga azt elképzeli, fiam; fogalma sincs róla, mi zajlik itt, hogy mi ez egyáltalán. Ha legalább azt tudná, miféle föld ez a lába alatt… De még ezt sem tudja. Majd öt év múlva. Akkor érteni fogja, miért nem tévedt el.
Valamivel később aztán Singer hegyibeszédét hallgattam. Felfelé sétáltunk egy dombra.
- Te tiszta hülye vagy, Porter. Még mindig a régi, iskolai megszokások élnek benned? Soha, soha ne szólítsd meg az angyalokat!
- Most mit vagy oda annyira? Válaszolt, és…
- És úgy meg fog szivatni az este, vagy holnapután reggel, hogy azt se fogod tudni, hány kezed van összesen!
Legyintettem. Folytatta:
- Na majd meglátod. Ezt ne csináld többet. A szervánsokkal lehet beszélgetni, ha olyan a helyzet; tán még Poräxszal is. Meg a rangidős tanoncokkal. De az angyalokkal legfeljebb akkor, ha megköszöntenek születésnapod alkalmából és tortát sütnek neked! A tisztekkel még akkor sem.
- És a… a Mesterek?
- Ők nem tartoznak ide. Tesznek az egész Telepre, asszem… már bocsánat. Összesen egyszer láttam egy Mestert, messziről, menetelés közben. Mármint én meneteltem persze. - Singer egy kicsit elmosolyodott. - Ők az angyalokat tanítják, vili? Az angyalok a szervánsokat, a szervánsok meg minket.
- És, és, hogy nézett ki…?
- Mint egy tiszt, asszem. Vagy inkább mint Koledö.
- Tényleg, téged ki sorozott be?
- Engem Wonn-toi. Koledö egyszer volt bent nálunk helyettesíteni, onnan ismerem; mikor Barwy angyal úrnak valami sürgős dolga volt. Megölték neki valami játékos rokonát vagy mit és elment elkísérni vagy nem tudom. Barwy angyal úr tanította nekünk a matekot, és az ő órájára jött be Koledö Láma. Elkezdett matekozni, de a végére úgyis a kozmológiánál kötöttünk ki. Az a szerelme neki. Pedig matekból is átkozottul fej.
Felértünk a lankás tetőre.
- Ezek a buddhista lámák már tizenkét évesen felsőfokú matematikát tanulnak. Kell nekik, hogy megértsék azt a mindenbenasemmi-semmibenaminden filozófiájukat.
Alighogy indultunk volna lefelé a túloldalon, Nox hangja szántotta körbe a környéket:
- Egyes félszázad hozzám!
Az angyal felvitt bennünket a termünkbe. Volt öt perc pihenőnk. Ezalatt Roseberg elmesélte Zenonnak, hogyan zajlott a kihallgatás.
