Amikor vasárnap reggel felébredtem, az első pillanatokban azt hittem, még mindig álmodok.
- Felkelni végre. Készüljenek el négy perc alatt. Fisher, nem fogok külön könyörögni - mondta Nox.
Ez nem lehet igaz! Nincs többé váltott szolgálat? Nincs többé Wawer? Előző délután és este is csak az tartotta bennem a lelket, miközben Nox feltörölte a hálótermet a félszázaddal, hogy másnap végre levegőhöz juthatunk – Wawer lesz szolgálatban.
De nem - Nox negyedik napja volt velünk. A menetelés és a délutáni elméleti kung-fu oktatás alatti fegyelmezetlenségekért az egész félszázadnak bőven kijutott a büntetés; persze a rendbontókat, a „rosszpontosokat” Nox külön megfektette.
A vasárnap is ugyanúgy kezdődött, mint Nox összes napja. Felöltözve sorakozni. Nem jó. Túl lassú. Feküdj. Hogy áll magán ez a ruha? Alvóban sorakozó. Felöltözve sorakozó. Mitől bűzlik maga? Vissza az egész banda mosdani, olyanok, mint a disznók. Ágyat összerakni! Lassú. Mi ez? Ferdén áll a párna. Magánál is! Feküdj. Hogy kerül a párna a takaró alá? Alá?!… Nem, uraim, szétdobni. Újra összerakni. Nem tudnak már ágyazni se. Feküdj. Megvetni! Szétdobni. Összerakni. Sorakozó. Visszakozz. Sorakozó. Feküdj.
Délelőtt, reggeli után kung-fu oktatás következett. Wonn-toi óráin mindig ugyanaz a laza hangulat uralkodott, mint első alkalommal. Néhányan azonban túllépték a határt, és Nox maga szólt rájuk. Persze óra után a sorakozóból kiléptette őket, és négy-öt feküdjt vezényelt nekik.
Én vártam, Ryan mikor és mit fog velem csinálni – de eddig rám se nézett, mikor egymás közelébe kerültünk. Igaz, idáig nem is lett volna alkalma bármit is tenni. Az oktatás után azonban Nox egy fél óra pihenőt engedélyezett, mielőtt lementünk volna ebédelni.
Ryan pedig nem jött. Nem csinált semmit. Azon gondolkodtam, vajon Singer akkor sem avatkozna-e közbe, ha engem támadnának meg. Valószínűleg nem.
A fél órát igazából nem tudtam kihasználni, folyton a rándulásszerű két-három szögletes ugrást vártam, amivel Ryan az ágyamon terem, becsomagol, és megesz előételnek.
De nem történt semmi. Banks vagy Green rám se nézett. Ryan pedig Jay ágyán guggolt, vele, Andrewsszal és Kahnnal beszélt. Jayen úgy láttam, hogy ő is behódolt. Ryan egyszer csak megrántotta a szemöldökét, mint aki hirtelen megértett valamit, és hátrafele leugrott az ágyról. Három méterrel hátrébb teljesen hang nélkül ért földet, igaz, elég nagy zaj volt a hálóteremben. Megdobbant a szívem, jön! Szép lassan, de azért céltudatosan elindult az ágyak közti közlekedőfolyosón. Felém jön! Kicsit balra tartva, egyenesen felém jön!
Felültem, igyekeztem úgy tenni, mint aki tudomást sem vesz róla. Lehet, hogy most agyon fog verni, de egyet legalább ő is fog kapni! Koncentráltam, hogy ülésből felpattanva fel tudjam ütni a fejét, hogy a lehető leggyorsabban mozdulva és minden erőmet beleadva tudjak ütni. Mivel ültem, még a combizmaimmal is rásegíthettem, és tudtam, akkor iszonyú ereje lehet egy ütésnek. Úgy gondoltam, még az is lehet, hogy kapásból elfekszik tőle – és akkor megváltoznak itt a dolgok! Igaz, utána Kahnék szétszedhetnek; de megrendül az erejük, nem lesznek többé veretlenek, akármit is csinálnak utólag velem. Ryan odaért hozzám…
És nem kanyarodott le felém. Egy ágynyit továbbment, és Yardsnál állt meg, alig egy méternyire tőlem. Rám se nézett. Tágranyitott szeme élettelenül meredt előre. Yards már felpattant, Ryan kicsit elkésett a felkiáltásával:
- Hé, Yards! - szólt hangosan, de nem túl kihívóan, mintha csak azt akarná megkérdezni, mennyi az idő. Az idő. Jó is lenne tudni!
Aztán láttam, Ryannek mi volt a célja a felkiáltásával. Az egész félszázad megnémult, olyan csend lett, mintha csak Nox lépett volna be. Egyedül Wilson hangját lehetett hallani, amint Antlerhez beszél. Odanéztem, a terem elejébe, ahol ők tanyáztak. Antler Wilson ágyán, rá se bagóztak Ryanre.
Fisher felkelt, és indult őrt állni, ugyanakkor a közelben fekvő Knight is célbavette Yards ágyát. Itt valami történni fog.
- Add kölcsön a füzeted.
- …Mi, minek?
- Mindig ez a minek! - szólt közbe Knight. - Minek, minek, a szarnak! …Add már ide! Majd visszakapod!
- …Mi, mikor?
Yards aggálya érthető volt, másnap szüksége lesz a füzetre az órákon, és Nox különben is akármikor számonkérheti rajta.
Ryan háta mögött jóakaratúlag tettem egy sürgető kézmozdulatot, hogy Yards értse meg, Ryanék akarata úgyis érvényesülni fog, és a túl sok ellenkezés nem vezet jóra. Yards azonban félreérthette a mozdulatomat; úgy tűnhetett, már én is Ryanékkel tartok!
Mindenesetre felállt, és kinyitotta a szekrényét.
- Van nekem saját füzetem - szólt békésen Ryan. - A tied nem kell sokáig.
Yards elővette a füzetét, és odanyújtotta Ryannek.
- Ne fossál, nem írunk bele - jegyezte meg fennhéjázó modorban Knight, és Ryannel együtt elindultak a terem végébe. Knight mondott valamit Ryannek, és az ujjaival mintha felém legyezett volna. Aztán visszament a saját ágyához, és a teremben fokozatosan újraindult az élet, ahogy a veszély elmúlt. Fisher visszafeküdt az ágyára.
Rájöttem, talán nem a halál jeleit kell újfent keresnem Knight felém mutatásában. Ryan ugyan nem látta a sürgető mozdulatomat, amit Yardsnak címeztem, Knight viszont igen, hiszen majdnem szemben állt velem…
Öt perc múlva egy cipőtalp csikordult a kövön, és mindenki az ágya mellett termett egy pillanat alatt. Nox jött be, hogy levigyen minket ebédelni.
Ebéd után nem sokkal Nox sétálni vitt minket. Ez majdnem úgy nézett ki, mint a szombati menetgyakorlat, csakhogy nem kellett szabályos lépésben haladni, és valamivel kisebb fegyelmet tartott Nox. Néha suttogva lehetett beszélgetni. Egy nagy kört tett velünk, szinte egészen a belépőig lementünk az egyes főúton, aztán letértünk a fűre. Itt is nőtt néhány fa, de már láttam, hogy itt nem fogunk végül erdőbe érni. A kettes főúttal nagyjából párhuzamosan haladtunk a nyílt mezőn. Elmentünk egészen az autópályáig. Éppen néhány negyedéves versenyzett rajta. Nox északra fordult velünk, mint előző nap; elmentünk majdnem a sportpályákig. Az angyal a start közelében állította meg a félszázadot, az ottani lelátó tövében. Sorakozót vezényelt.
- Na, mostantól szabadidő. Tájékozódjanak. Nem fogom magukat összeszedni, nem itt lesz sorakozó, hanem fent, a hálóteremben, este nyolckor. Addigra mindenki legyen ott. Én még egy ideig itt leszek, ha nem is végig, szólok, amikor kihallgatásra kell menniük azoknak, akiket oda rendeltek.
Feltettem a kezem.
- Porter! - szólt az angyal olyan hangsúllyal, amiből kiérezhettem: „Már megint maga!”
- Angyal úr, honnan fogjuk tudni, mikor van nyolc óra? Hiszen az óráinkat elvették!
- Hm. Azt mondtam, nyolc óráig mindenki érjen fel a hálóterembe - válaszolta Nox az „ig”-et megnyomva. - Körülbelül tudhatja a nap állásából, hogy mennyi az idő. Ha nem, majd megtanulja. Számoljon hozzá egy kis biztonsági tartalékot, hogy nyolcra mindenképpen ott legyen.
- Mikor kapjuk vi…
- Ha valaki kérdezni akar, az tegye fel a kezét.
Ismét jelentkeztem.
- Porter ne nyújtózkodjon, túltárgyaltuk a dolgot. Oszolj.
Erre aztán letettem a kezem. Majd a padnál, ott megkérdezem Noxot, hogy mikor adják vissza a magunkkal hozott tárgyakat.
Az angyal rögtön el is indult a sportpályák felé. A pingpongosok úgy követték, mint kiscsirkék az anyjukat; senkinek nem jutott eszébe megelőzni, mintha nem is vezényelt volna oszoljt.
Az asztaloknál Nox megint ugyanarra a padra ült le. Egy ötödéves ücsörgött ott, s bár bőven lett volna hely az angyalnak, a tanonc azonnal felpattant, amikor Noxot meglátta, átadva neki a teljes padot.
Green pedig Ryannel játszott! Singer Same-mel, Sword pedig Taylorrel. Ők ketten újra együtt voltak, és Sword elég furcsának tűnt; már minden rendben volt körülötte, a kiképzőink leszálltak róla, de ő maga – amilyen nagyszájú volt kezdetben, olyan csendes lett mostanára. Még nem vettem észre, de kezdtem átvenni a helyét…
