A hálóteremben Poräx sorakoztatta a félszázadot. Mellém került véletlenül Taylor, ezúttal nem Sword társaságában volt, el akart különülni az enyhe közharag tárgyától. Láttam, nem csak én vagyok pipa Catherine-re a délutáni balhé miatt. Taylor a profilját mutatta nekem a sorban, úgy beszélt a másik oldalán levő Kinghez. Rávicsorogtam. Collins röhögött.
- Ez is egy dumagép – mondtam neki fojtott hangon. - Ha ő nem beszél, ki sem szúrják Swordöt. És amikor kiszúrták, ő lapított.
Akkor nem jutott az eszembe, hogy mást nem tehetett; itt senkinek nincs választása.
Poräx átrendezte a sort, magasság szerint. Collins megint mellém került, eggyel magasabb volt. A másik oldalamon Same, barna hajával, majomszerű frizurájával, legalábbis engem egész megjelenése egy majomra emlékeztetett. Kettővel lejjebb Sword.
Még vagy hússzal lejjebb Taylor, mellette Zenon. Collins mellett William. A sor elején Antler, egy hatalmas termetű fekete fiú. Volt vagy száz kilós. Ronda hájfejű állatnak nézhette volna az ember, de valójában nem volt az. A szemében nyugalom és értelem látszott. Az öt egyenruhás is elvegyült az átrendezésben, egyikük most beszélgetni kezdett Andrewssal.
- Csend legyen már végre! - mondta Poräx, amint kialakult a sor. Végignézett a félszázadon. - Egy fokkal jobb. Oszolj, mindenki az ágyához.
A következő húsz percben megtanultunk ágyat vetni. Egészen különleges ágyneműnk volt, nem volt rajta huzat, illetve mintha ránőtt volna - legalább nem kell majd lehúzni-felhúzni, gondoltam. Poräx pedig magyarázott, viccelődött. A hangulat egyre lazább lett. Painter és Zenon csak nem tudtak megbirkózni az ágyazással. Soha nem lett pontos a takaró összehajtása, a lepedőről már nem is beszélve. A szerváns a szomszéd ágy szélén ült.
- Igazítsad már meg azt a takarót, hogy egyenesen álljon! - mondta kedélyesen, valódi jóindulattal.
Zenon addig húzgálta a szélét, hogy a takaró lecsúszott a földre. Felemelte.
- Nézzétek meg, most ott húzza a földön - nevetett Poräx -, nem nyugszik, amíg retkes nem lesz a paplanja. De én nem viszem el kimosatni!
Ez volt a csúcshangulat, mióta bevonultunk. A nagy zajban észre sem vettük, hogy nyílt az ajtó, még az öt régi tanonc sem. Poräx azonnal meghallotta és felpattant, vigyázzt vezényelve. Nox állt az ajtóban.
- Mi ez a klub? Magukra hagyják a tisztelt tanoncokat és rögtön elkezdik...
Úgy tűnt, ekkor vette csak észre Poräxot. De lehet, hogy megint csak komédiázott.
- Poräx. Maga itt.
- Alázatosan jelentem...
- Kuss legyen! - ismerős ordítás. Nox áttért a természetes hangnemre. Közelebb lépett Poräxhoz.
- Szerváns úr? - szólt gúnyosan.
Poräx állt vigyázzban. Most nem szólt semmit.
- Ilyen fegyelmet tart? Poräx tekintetes méltóságos úr? Örülök neki. Átveszem a szolgálatot. Rendben?
- Alázatosan jelentem, még korai lenne.
- Aha! Szóval. Igen. Végre akarja hajtani a feladatát, mi?
- Igenis, angyal úr.
- Szóval végre. Hm. Hát nagyon jól csinálja, azt látom. Sorakozó!
Húsz másodpercnél hamarabb még mindig nem ment. Ezúttal Poräx is velünk sorakozott, Antler mellett állt, kétszeres távolságot tartva.
Nox végigment az arcvonal előtt, aztán visszalépdelt Poräx elé.
- Szóval, speciális parancsot teljesítünk, ugyebár. Gondolom, nem örülne, ha jelentést kérnék...
Poräx lehajtotta a fejét.
- Szóval viselje magát rendesen, és tartsa pórázon a bandát. Még nem tudják maguktól, hol van a helyük.
- Igenis, tudom, mi a dolgom, angyal úr.
Valami szót kiáltott Nox gyúnyosan, talán "Hát!", vagy ilyesmi, aztán kiment.
Poräx kilépett a sorból. Szembe állt velünk.
- Ne balhézzunk gyerekek, mert szívás lesz a vége.
Egészen megváltozott. Most úgy beszélt, mintha egyenrangúak lennénk. Persze, gondoltam, hiszen őt is ugyanúgy kiosztják az angyalok, mint minket; sorstársak vagyunk. Milyen naiv hülye voltam!
- Oszolj. - Inkább kérésnek hangzott, mint parancsnak. Visszaült az ágy szélére, mi körülvettük.
- Tudjátok, valaha én is úgy kezdtem, mint ti. Bevonultam, és azt sem tudtam, mi folyik körülöttem. Rémültebb és tanácstalanabb voltam, mint ti most; nem voltam elég talpraesett. De az angyalok... ők megtanítottak nekem rengeteg dolgot. Az életről. A világról. Ők kiképeztek, és most... most ilyen vagyok. Hálás lehetek nekik. De akkor még nem értettem ezt. Csak azt láttam, hogy „gonoszkodnak”, és kegyetlenek. De ez a civil szemszög. Valójában nem erről szól a dolog. Higgyetek nekem, hiszen én is voltam a ti helyetekben.
- Nox már akkor is itt volt? - kérdeztem csendesen. Mindenki kíváncsian várta a választ.
- Nox angyal úr? Ő a barakk egyik alapköve. Torul barátom az egyik legidősebb szerváns, lassan kilencven éves. Nox angyal úr már akkor is itt volt, amikor ő újoncként bevonult.
Dermedt csend. Poräx végignézett az elhűlt arcokon.
- Figyeljetek ide. Én tudom, hogy ti még nem érthetitek, mire megy ki a játék, de higgyétek el, érdemes ezt az egészet végigcsinálni! Néha nehéznek tűnik - de azért végül mégiscsak egy nagy élmény lesz. Embert próbáló feladat, megismerhetitek önmagatokat, megkeményedhettek; és a végén olyasmi birtokában lesztek, ami megért minden perc, minden perc fáradságot! Végül is...- Poräx szeme ismét végigszántott rajtunk - az egész... egy nagy kaland, mulatság lesz.
Egy percre még hittem is neki.
