Noxék fokozatosan adták rá a nyomást. Eddig csak a bemelegítést tapasztaltuk meg, ezután jött az „indítószakasz” néhány napja. Reggel Nox hangjára ébredtem, ezúttal magamtól:
- Felébredni.
Az angyal az ajtóban állt, ő sohasem támaszkodott. Mindig fegyelmezetten, mozdulatlan testtel, egyenes háttal tartotta magát.
- Felébredni. - Később soha nem fordult elő, hogy elismételtek volna egy parancsot.
- Felébredni, felkelni. Mosdani, átöltözni, négy perc múlva felöltözve, ágyazva sorakozó. – Hoppá, úgy látszik, egyre szorosabb lesz az időkorlát!
Lekaptam az alvómat. Felhúztam a nadrágomat. Megakadt a szemem Owenen: kettővel balra volt tőlem, természetes mozdulattal tolta le alvóját, mintha csak tévedés lett volna a tegnapi… meg az előző tizenkét év. A paldón állva meztelenül hajolt le a nadrágjáért. Nox rögtön észrevette, ha valaki nem csinált semmit – rám nézett, erre én gyorsan a mosdó felé indultam. Nox szeme ment tovább, ha jól láttam, Sword irányába. Megúsztam.
A négy perc alatt ezúttal el is készült mindenki. Sword az első tíz között. Nox kiment, amikor mindenki megállt a helyén, aztán visszajött egy kartonhoz hasonló ismeretlen anyagból készült dobozzal. Végigment az arcvonal előtt, és mindenkinek a kezébe nyomott egy nagyon sűrű kefét meg egy szövetdarabot. Az utóbbit cipőtisztításra kellett használni, az előbbi pedig ruhakefeként funkcionált.
Nox oszoljt vezényelt, azután végigment az ágyak között, mint előző nap Wawer, és szétdobatta azokat, amiket nem talált szabályosnak. A szekrényeket is kinyittatta, amelyik polcon valamit nem talált rendben, azt egyszerűen lesöpörte. Randallra rászólt:
- Maga olyan, mint egy disznó; otthon nem tanították meg mosdani? Kifelé, megmosdani rendesen.
Mire az angyal végzett, Randall visszajött. Beállt a helyére. Nox odalépett hozzá, és megszagolta, olyan komikusan gyanakvó arccal, hogy többen kuncogtak.
- Lesznek maguk még… - mondta az angyal, fenyegetően felemelve az ujját.
Értettem. Csak röhögjetek nyugodtan, lesztek ti még ennél sokkal rosszabb helyzetben is. Nem tudtam még, hogy az angyaloknak mi akkor elég büdösek voltunk, hiszen a szaglásuk is sokkal jobb, mint egy közönséges emberé, és az otthoni tisztálkodószerek eléggé kezdetlegesek az itteniekhez képest.
Levonultunk az udvarra. Sok-sok félszázad állt fel odalent, nagyjából a fél barakk. Következett a „csuklógyakorlat” - olyasmi ez, mint a gimnasztika, csak persze a helyi stílushoz igazítva. Nox vezényelte, mit csináljunk; egyelőre kevés sikerrel, mert még a testnevelési szakkifejezéseket sem ismertük, nemhogy a Telep zsargonját. Végtelen hosszúnak tűnt ez a „reggeli torna” (akkor még így neveztem magamban). Nox elment a közelünkben „csuklózó” félszázadhoz, hozott maga mellé egy másodévest, aki bemutatta nekünk a gyakorlatokat – az évismétlő fiúkkal nyilván nem akart kivételezni. Eléggé megizzasztott bennünket; inkább edzésnek tűnt a csuklógyakorlat, mint tornának. Már-már azt hittem, a reggelinket megint elspórolják, úgy éreztem, már egy órája lent izzadunk az udvaron - de aztán végre jött a hátraarc, a fejlődött alakzat (ezt a csuklógyakorlat alatt is tartottuk, most csak összébb kellett húznunk a sorainkat), és bevonultunk az ebédlőbe.
Amit reggelire osztottak, az nagyjából ismerős volt. Az ital rendkívül hasonlított a kakaóhoz, csakhogy sötétebb, tulajdonképpen kékesebb árnyalata volt.
- Szentjánoskenyérporból van - mondta Pile.
Azt hittem, megint viccel.
- Szentki? Mi van?
- Szentjánoskenyérpor. Abból is lehet kakaót csinálni.
- Ammeg ami a frász? - kérdeztem.
- Nem tudod? - fordult felém csodálkozva Queen.
- A szentjánoskenyérpor ugyanolyan, mint a kakaópor - magyarázott Pile -, ugyanazt lehet vele csinálni, ugyanolyan az íze is, minden.
- Akkor az kakaó.
- Nem. Majom.
- Miért, mi a különbség?
- Az, hogy az egyik az egyik, a másik meg a másik.
- És honnan tudod, hogy ez…
- Kicsit más az íze.
- Aha. Hallod, Queen, úgy látszik, mostantól Pile lesz a Negyvenötös Asztal Főkóstolója. Tudod, így csupa nagybetűvel, hallod…
- Izé. Mit akartam… - szakított félbe Queen. - A szentjánoskenyérpor abban különbözik a kakaóportól, hogy nincs benne koffein.
- Ez hülyeség - mondta tele szájjal Pile. - A kakaóporban sincs koffein.
- Hogyne lenne. Te majom. Te, te szivacsállat.
A kakaóhoz egy zsemleszerű péksüteményt kaptunk - meg egy darab lapos, világosbarna, sajtszerű… valamit.
- Te, mi ez a guanó? - kérdezte róla Collins.
- Guanó. Hihi, aszongya, guanó - nevetett Queen.
- De tényleg - szállt be Pile. - Ez ehető, vagy söralátétnek adták?
- Söhöhöralátét. Tök hühühülyék vagytok.
- Kóstold meg. Meg lehet azt enni, nincs semmi baja - mondtam. - Olyan, mint a sajt.
- Sajt a nénikéd lába - mondta Pile, miután harapott belőle.
- Mindegy, lényeg, hogy ehető - válaszoltam.
- De mi a tehénfül ez? - kérdezte Collins, változatlanul gyanakodva méregetve a „guanót”.
- Mittomén. Majd megkérdezzük Singertől, tudja-e a nevét, vagy hogy miből van.
- Legalább ez a kenyér ehető - sóhajtott Queen. - Nem bírtam már azt az arab izét, faszságot. Remélem, kivételes eset volt, hogy olyat osztottak.
Nem volt az. A reggelin és az esetleges – ritkán osztott – uzsonnán kívül soha nem kaptunk kelttésztát. A kenyér pedig nem arab volt, hanem indiai, de ezt még nem tudtuk.
Alig volt időnk reggelizni, Nox tíz perc után felugrasztott bennünket. Mikor elmentünk előtte négyen, közömbös hangon, kicsit vidám arccal odaszólt nekünk:
- Mennyit tudnak bohóckodni!
Begörcsöltünk. Collins behúzta a nyakát. Queen beharapta a száját, ő volt az, aki kifejezetten trágár szavakat használt az asztalnál. Megint megfeledkeztünk a hangerőről. De most már legalább tudtuk, minden angyalnak ugyanolyan hallása van, mint Wawernek.
