Poräx a földszintre vitt le bennünket. Odalent kinyitott egy ajtót, a folyosó végén balra. Egy újabb lépcső vezetett lefelé, valamilyen pincébe. Itt is minden szép új volt; mélyvörös dísztéglákkal kirakott falak között haladtunk.
Lefele menet Jones és Poräx esetén gondolkodtam.
Mikor a szerváns belépett a terembe, természetesen mindenki felpattant, álltunk az ágyunk mellett fegyelmezetten; amint azt már kezdtük megszokni. Jones viszont nagy sietve Poräx felé kezdett futni, feldúlt arccal. A szerváns kérdően felemelte az egyik kezét. Nem tudtuk még, így kell a védekező mozdulatot álcázni; Poräx arra számított, hogy Jones esetleg rátámad!
- Jelentem… - kezdte halk hangon Jones, mikor Poräxhoz odaért.
- Nem kérdeztem semmit! - kiáltott a szerváns. - Mit futkosol itt fel-alá, mint egy őrnaszád? Pattanj a helyedre! Kilométerhiányod van? Majd elmúlik, ha egész éjszaka az Egyes Főúton sétáltatlak ide-oda!
- De szerváns úr, a…
- Nincs szerváns úr! Tudod a rendet! - Poräx a tanonc ágya felé mutatott. - …Vagy valami baj van? - kérdezte hirtelen. Persze úgy értette, baleset történt, vagy valami hasonló rendkívüli jelentenivalója van Jonesnak.
- Igenis.
- Na mondjad gyorsan.
- Szóval az volt, izé, jelentem, hogy a tavalyiak közül ketten odajöttek…
Poräx arca kezdett elváltozni, sejtette, hogy valami nem stimmel; valójában nincs baj, de majd lesz!
- …meg az egyik újonc, és elvették a könyvem. Aztán…
- Hejjjjj…. - nyögött fel fojtott hangon, nagyon hangosan Poräx, a kezét a szívére nyomva. - Úgy értettem, valami rendkívüli esemény, baleset, ilyesmi…
- Nem, csak…
- Kuss!!!! - hangzott fel a tegnapról ismert Poräx-féle rettentő üvöltés. - Hogy jut eszedbe jelenteni! Ez!!! Ez a…!!!!
Jonesban munkált még a düh a veresége miatt. Még egyszer meg mert szólalni.
- De jelentem, még meg is vertek, mikor megpróbáltam…
- Elvegyem a kedved a pofázástól?! …Vigyázz.
Álltunk csendben egy fél percet, Jones letett a további kísérletekről.
- Ki vette el a könyved?
- A… nem tudom a nevüket.
Jones hátrafordult. A tavalyiak kifejezéstelen arccal álltak, csak Banks húzta össze a szemöldökét. Andrews viszont villogó szemmel, gyűlölködve nézett az „árulóra”.
- Izé, ketten a tavalyiak közül, és…
- Ki vette el? Azt kérdeztem.
- Andrews tanonc.
- Tanonc… Andrews!
- Parancs!
- Hozzám! Futólépés!
Andrews odaért.
- …Feküdj. Föl. Miért vetted el a könyvét?
- „Lázatosanylentem” szerettük volna elolvasni mi is.
- Utána visszaadjátok Jonesnak. Vacsora után jelentkezel nálam. Lelépni!
Joneshoz fordult.
- És ki vert meg?
- A… szóval, az alacsony…
- Tanonc… Banks!
- Parancs!
- Hozzám! Futólépés! Állj. Visszakozz. …Hozzám. Futólépés. Miért verted meg Jones tanoncot?
- Alázatosan jelentem, rátámadt Andrews tanoncra.
- Így volt? - kérdezte Poräx Jonestól.
- Azért, mert nála…
- Feküdj! Fel! Igaz, amit Banks tanonc állít, vagy nem?
- I-igenis.
- Jelented a holnap délutáni kihallgatáson, hogy rátámadtál az egyik bajtársadra a félszázadban. Lelépni mindketten! Félszázad, pihenj!
Poräx furcsa igazságot tett. Illetve tulajdonképpen igazságtalan volt - mégis Jonesra haragudtam inkább. Ha valami baja van valakivel, miért nem oldja meg maga, barátok segítségével, vagy ahogy tudja? Miatta álltunk vigyázzban megint; szerencse, hogy Poräx nem tornáztatott meg mindenkit. Mit kell itt árulkodni? Dehogy védem meg legközelebb, felőlem agyon is verhetik, miszlikbe darabolhatják az összes könyvét. Majom.
Az alagsorban voltunk. Bementünk a 7-es terembe. Odabent aztán egyesével szólították az embereket. Két halványpiros ruhás, rangjelzés nélküli férfi állt ott, valószínűleg szervánsok; az egyikük megvizsgálta az embereket. Közben tudtunk halkan beszélgetni. Akit hívtak, az odament, letette minden cuccát, levette az összes ruháját, odaállt az egyik piros ruhás elé, aki felemelt kézzel, behajlított gyűrűsujjal (a tartást megismertem, Koledö is pont így csinált), félig csukott szemmel mozdulatlanul állt. Ennyi volt a vizsgálat. Utána a másik férfi fogott egy gépet, és pillanatok alatt leszedte az összes haját az embernek. Hét millimétert hagytak meg. Erre számítottam, hiszen a másod- és harmadéveseknek is ilyen hajuk volt. Az ötödévesek már hosszabbra is növeszthették. Negyed- és hatodévest még egyáltalán nem láttam. Álítólag egy hatodéves foglalkozott az újoncokkal, mielőtt én megjöttem, de ő még nem parancsolgatott.
A hajvágás után beállították a soron lévőt a zuhany alá. Törölközni kellett, aztán mindenki kapott új ruhát, fehéret, csík nélkül. Végre nem lógtunk ki a Telep lakói közül játékos ruházatunkkal. Az egész öltözék csak három darabből állt: egy ing, egy nadrág, meg a sarunak nevezett szandálszerűség. Nem volt alsónadrágunk sem. A ruhának szép bő szabása volt, de rajtunk úgy állt, mint tehénen a gatya. Össze-vissza gyűrődött, púposodott, lógott, buggyot vetett, ferdén állt. Mindenesetre mi nagyon büszkén nézegettük magunkat (tükör persze nem volt), végre nem voltunk kívülállók. Az öt tavalyi unatkozott, nekik semmi mulatság nem volt a ruhavételezésben. Rá sem néztek többet Jonesra. Jones kerülte őket. Singer ugyan nem mutatott ellenséges érzéseket, vagy haragot, de határozottan elkülönült régi társaitól. Kovachon igazgatta a ruhát, aztán Collinson. A régieken persze úgy állt az ing meg a nadrág, mintha rájuk szabták volna - az igazság az volt, hogy a ruháinkat tényleg ránk szabták, csak még nem tudtuk, hogyan kell hordani őket. Persze ezt nem is sejthettük, hiszen nem vett méretet rólunk senki; különben is luxusnak tűnt volna. Kaptunk még egy inget és nadrágot, váltásnak, egy kisebb, térdig érő vékony nadrágot hálóruhának (ezt egyszerűen alvónak hívták), egy pár csizmát és egy kabátot – ami persze egészen más szabású volt, nem olyan, mint az angyaloké: az ő térdig érő nagykabátjukkal ellentétben a miénk szegényesebb-szabályosabb alakú, csípőig érő darab volt; valamint egy kis sapkát.
Képtelen voltam megmagyarázni, de úgy éreztem, hogy ebben a ruhában erősebb vagyok, sőt nagyobb is, szó szerint. Határozottan érződött, ez a ruha azt jelenti, a Hatalmat szolgálom, az egyetlen igazi hatalmat.
A holminkat nem adták vissza. Az új ruhákkal megpakolva vonultunk fel a termünkbe. Felfelé menet újra megcsodáltam a speciális falfestést, Arnold Schwarzenegger már ismerősként nézett ránk az egyik képről terminátor-bőrkabátjában. Ismét megállapítottam, ez fénykép, nem pontokból áll; egyszerűen a meszelt fal szemcsés, és minden szemcsének más a színe. Elképesztő.
